Három holttestet már kiemeltek a Kurszból

Vágólapra másolva!
A Murmanszk melletti Roszljakovo dokkjában csütörtökön megkezdődött a tavaly augusztusban elsüllyedt Kurszk atom-tengeralattjáró legénysége maradványainak kiemelése. Három holttestet már ki is emeltek.
Vágólapra másolva!

Vlagyimir Usztyinov orosz főügyész - aki felügyeli a vizsgálatokat a Kurszkon - az Interfax orosz hírügynökségnek elmondta: a tengeralattjáró kilences kamrájában találták meg a kiemelt három holttestet. A tetemek azonosítása megkezdődött. A tengeralattjáró roncsa Roszljakovo úszó dokkjában van jelenleg. Egyelőre a hetes, nyolcas és kilences kamrát vizsgálták át. Ez utóbbi azt a célt szolgálta, hogy katasztrófa esetén a tengerészek elhagyhassák a hajót. A Kurszk legénysége azonban eddig ismeretlen okból nem tudott élni ezzel az életmentő lehetőséggel.

Azt feltételezik, hogy a kilences kamrában további 11 tengerész holttestét fogják megtalálni. A szakemberek úgy tudják, hogy a legénység 23 tagja menekült ide a hatos, hetes és nyolcas kamrából. Tavaly 12 holttestet már kiemeltek innen.

A hajótestet egy PD-50-es úszódokk segítségével emelték ki csütörtökön. A vizsgálatok szerint nincs radioaktív szivárgás a Kurszkon.A belső hajótörzsben létesített rakétasilók sem sérültek meg a katasztrófa során. A Kurszk 22, egyenként 555 kilométer hatótávolságú, rakétaegységet szállított.

[origo]

Korábban:

A rejtély megoldását várják a kiemelt Kurszktól