Rumsfeld hatékony ellencsapást ígér

Vágólapra másolva!
Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter drámai hangvételű videón szólt országa katonáihoz, amelyben hamarosan bekövetkező amerikai katonai ellencsapásról tájékoztatja a haderő tagjait.
Vágólapra másolva!

A videoüzenetben, amely a hadsereg és a védelmi minisztérium minden tagjának van címezve, Rumsfeld az elkövetkező napokra tervezett válaszcsapásra késztette fel a katonákat. "Önök hamarosan elkövetkezendő tettükkel bekerülhetnek a hosszú tradícióval bíró amerikai történelembe" - mondta. "Szörnyű ellenféllel állunk szembe, aki elhatározta, hogy megsemmisíti demokráciánkat, az Önök feladata, hogy megakadályozza ezt" - folytatta.

Azt, hogy az ellencsapásra mikor kerülhet sor, Rumsfeld nem részletezte. Megfigyelők szerint a hadművelet nem fog sokáig váratni magára. A megsérült Pentagonban tartott sajtóértekezletén Rumsfeld a válaszcsapásról azt mondta, hogy "széles alapokon nyugszik, és fájdalmasan fogja érinteni a címzetteket".