Elhalasztották a kivégzést Texas-ban

Vágólapra másolva!
Néhány órával azelőtt, hogy kivégeztek volna egy halálraítéltet, a bíróság megváltoztatta a döntését, és inkább tovább vizsgálja az ügyet. Az elítélt már a kivégzőszobában várakozott.
Vágólapra másolva!

Napoleon Beazley-nek mégsem kell meghalnia, legalábbis egyelőre - erről döntött a texasi bíróság. A fekete férfit azért ítélték halálra, mert 1994-ben, 17 éves korában meggyilkolt egy idősebb férfit, annak autójáért. A kivégzést szerdán, helyi idő szerint reggel 6 órakor kellett volna végrehajtani, de a bíróság felfüggesztette az eljárást, mondván, a védők újabb érveket kívánnak felsorakoztatni. A fiút már átszállították a huntsville-i börtön kivégzőszobájába, és a szülei búcsúlátogatásán is túl volt.

Beazley ügyvédei leginkább azt nehezményezik, hogy a bűncselekmény elkövetésekor védencük még kiskorú volt. Az ügyvédek ezen kívül a per felülvizsgálatára kérték a bíróságot azért is, mert az esküdtek közül kivétel nélkül mindenki fehér volt, és elképzelhető, hogy ez kedvezőtlenül befolyásolta a döntést. Az Európai Unió szervezetei és az Amnesty International is benyújtott kérvényeket Beazley érdekében.

Az egész eljárást nagy figyelemmel kísérték az Egyesült Államokban, mert az áldozat egy híres szövetségi bíró édesapja volt, egyben a legfelsőbb bíróság több munkatársának jó ismerőse. Ezért sok jogász nem is vehetett részt az ügy tárgyalásában személyes érintettség miatt - írja a CNN.