Fény derülhet a Watergate-botrány titkaira

Vágólapra másolva!
Nyilvánosságra kerülhet az a néhány perc, amiről azt gondolták, hogy a Watergate botrány örökké titokban maradó része lesz. A Nixon elnök bukásához vezető magnófelvételből letörölt perceket most rekonstruálják.
Vágólapra másolva!

Nyilvánosságra kerülhet az a néhány perc, amiről azt gondolták, hogy a Watergate botrány örökké titokban maradó része lesz. Ugyanis 18 és fél perc hiányzik arról a kazettáról, ami lebuktatta Nixon elnököt. A kritikus részletet, rejtélyes körülmények között törölték le. Az elnök elleni bizonyítékul szolgáló felvételen Richard Nixon és vezérkari főnöke, HR Haldeman vitatja meg a közismert 1972-es betörést a Demokrata Párt főhadiszállására. A két politikus beszélgetését (akik azóta mindketten halottak) az elnök titkárnője, Rose Mary Woods állítólag véletlenül törölte le.

Most, a technológiai fejlődésnek köszönhetően ezeket a perceket vissza lehet nyerni. Ezen a héten a Washintoni Nemzeti Levéltár bejelentette, hogy szakértők megvizsgálták a felvételt, hátha vissza tudják hozni az elveszett részletet. Ehhez azokat a megmaradt nyomokat vették alapul, amik még megmaradtak a törlés gomb lenyomása után. A Los Angeles Times-nak nyilatkozó levéltári szakember elmondta, hogy valószínűleg sikerül végrehajtani a szalag rekonstrukcióját. "A 70-es években a törlési technika még nem volt olyan alapos, mint amilyen most, és ez mindenképpen okot ad a reményre."

A történészek hiszik, hogy a hiányzó részek tartalmazzák a bizonyítékot arra, hogy az ex-elnök használni akarta a CIA-t (a Központi Hírszerző Ügynökséget) is, hogy meghiusítsa a nyomozást a három nappal korábbi Watergate épületbe történt betörés ügyében. Később egy másik fehér házi szalag is előkerült, amely bizonyítékul szolgált Nixon hatalommal való visszaélésére. Ez az úgynevezett "füstölgő fegyver" - ami később Nixon elnök lemondásához vezetett 1974 augusztusában.

Ajánlat:

A Watergate-botrány története (angolul)