Otthonról még a vásárlás is jobb élmény

Vágólapra másolva!
 Felejtse el a karácsonyi ajándékok utáni futkosást.
Vágólapra másolva!

Hol van már az az idő, amikor a karácsonyi előkészület azzal kezdődött, hogy kétségbeesetten, boltról boltra járva kerestük a karácsonyi ajándékokat szeretteinknek. Szerencsére számtalan üzletnél adott már az internetes rendelés lehetősége, így az online ajándékvásárlás már a karácsonyi élmény része lett. A felkészülést az ünnepekre pedig nagyban megkönnyíti az, ha nem szatyrokkal és ajándékokkal megpakolva kell egyensúlyozni a tömegben.

Forrás: Mastercard

Ehelyett sokkal kényelmesebb megoldást nyújtanak az online üzletek, ahonnan néhány kattintással, otthonunk kényelméből, előre tervezetten szerezhetjük be a meglepetéseket, vagy a karácsonyi menü hozzávalóit. A karácsonyi ajándékok nagy részét már a pandémia előtt is sokan az interneten keresztül vásárolták, de az e-kereskedelem a járvány hatására hatalmas növekedésnek indult. A statista.com oldal előrejelzése szerint az Egyesült Királyságban 2020-ban volt eddig a legmagasabb az online ajándékot vásárlók aránya, de idén ez az arány tíz százalékkal magasabb lehet, mint két évvel ezelőtt.

– Nem csoda, hogy a karácsonyi ajándékok online beszerzése egyre népszerűbb: időben megrendelve nem kell rohanni, sokkal kisebb a stressz, kevesebb a ráfordított idő, ráadásul minimális utánajárással (csak megbízható bolttól rendelj) teljesen biztonságos, amit a kártyás fizetéssel lehet a következő szintre emelni – mondta Mondovics Péter, a Mastercard marketing igazgatója.

Forrás: Mastercard

Az online vásárlás terjedése már nem pusztán a karácsonyra korlátozódik. A Mastercard által támogatott idei Fizetési Élmény Riport kimutatta, hogy a magyarok körében is elterjedt az online vásárlás, és honfitársaink az év minden napján szinte minden élethelyzetben rendelnek a netről. Az e-vásárló magyarok több mint fele rendelt már online, ágyában fekve vagy tévénézés közben, 3 százalékuk pedig vezetés közben is vásárolt már az internetről. A magyarok 31 százaléka vásárol negyedévente minimum egyszer a világhálón.

Az e-kereskedelem már nem pusztán a fiatalabb korosztály kiváltsága, hiszen arányaiban az 50 évesnél idősebbek között van a legtöbb új online vásárló. Igaz, a webshopok célközönsége jellemzően még mindig a 18-39 éves korosztályból kerül ki.

A pandémia hatására felgyorsult lendület várhatóan a járványt követően sem csökken, hiszen a kutatás alapján 10-ből 9 rendszeres online vásárló magyar minimum annyira aktív tervez maradni idén, mint a tavalyi rekord évben.

Advertisement