Enni-inni ma is a legfőbb örömforrás

Vágólapra másolva!
Szalkai Rékával, a Mastercard marketing igazgatójával beszélgettünk
Vágólapra másolva!

Második közös kampányát indította a Piqniq Budapest és a Mastercard, pedig fizetéstechnológiai vállalatban és gasztrós tudásmegosztó platformban elsőre nem sok a közös. Hol találkoznak mégis?

Az élmény a közös. Virtuálissá váló világunkban egyre nehezebb fizikailag is átélhető élményt szerezni - magánemberként azt látom, hogy a közösen elköltött étkezés az egyik legfontosabb ezek közül. Az élmények kutatása mindig is fontos volt a Mastercard számára, ezért Piqniq Budapesttel közösen megnéztük, hogy viszonyulnak itthon ehhez a területhez az emberek. Közös kutatásunk visszaigazolta, hogy a gasztronómia kiemelt jelentőségű örömforrás, és azt is, hogy nem elég, ha csak az étel jó. A vendégek a teljes szolgáltatástól várnak élményt, ott köteleződnek el, ahol a belépéstől a fizetésig mindent a lehető legmagasabb minőségben élvezhetnek.

Forrás: Getty Images/iStockphoto/Shironosov

Mitől lett a korábbinál is nagyobb érték egy jó ebéd vagy vacsora?

A gasztronómia betört a mainstreambe, a legjobb helyek, séfek országos ismertségre tesznek szert és a közönség is egyre nyitottabb: ahogy a fine dining-nak az utóbbi években lett itthon is értő közönsége, az otthoni főzésben is egyre többen próbálnak az amatőrnél magasabb szintre jutni. Ráadásul az elmúlt időszakban beszűkült lehetőségeink közt megtanultuk az étkezés nyújtotta élményeket jobban értékelni. Ha világot látni mostanában kevesebb lehetőségünk is van, a terített asztal körüli örömöket a hazai éttermekben, sőt a saját konyhánkban is jobban ki akarjuk élvezni.

Milyen területeken mutatkozik meg növekvő gasztronómiai nyitottságunk?

Egyre menőbb például gasztrovállakozónak lenni: engem is meglepett, amikor felmérésünkből kiderült; minden tizedik ember szeretne egyszer vendéglátóhelyet nyitni. De sok más példa is van: a legkülönbözőbb online főző- vagy sütikurzusoktól kezdve az otthon véglegesíthető fine dining menün át a pop-up éttermekig nagyon innovatív megoldásokkal jöttek ki az utóbbi időszakban a gasztrovállalkozások. Ehhez persze az is kellett, hogy ne csak ők fejlődjenek, hanem a fogyasztók is nyitottak legyenek és kitartsanak szeretett helyeik mellett, értékként tekintve ezekre. A gasztronómiának ez az erős közösségformáló ereje nagyon inspiráló lehet más szektorok számára is. A Piqniq Budapesttel közösen erre alapozva dolgoztunk ki egy olyan programot, ami mind a vendégek, mind a szakmában dolgozók számára tanulási, tapasztalási és élményszerzési lehetőséget ad és kicsit engedi a civileket bepillantani a szakma kulisszatitkaiba.

Forrás: Mastercard

Változóban van az is, ahogy a gasztronómia élményekért fizetünk?

Nagyot fordult körülöttünk a világ: a koronavírus nagyon sok területen - így az online ételrendelés és a fizetések világában is - katalizátor lett, ami szinte evolúciós folyamatokat indított el. A futárok és a házhoz rendelt ételek száma megsokszorozódott, ehhez sok vállalkozásnak meg kellett tennie azokat a lépéseket, amire a fizetéstechnológia már készen állt, de eddig valamilyen okból halogatták. Ennek nemcsak az az eredménye, hogy ma már boltban, étteremben, piacon és szinte minden futárnál lehet kártyával fizetni, hanem az is, hogy az élményszerűség a fizetési folyamat során is alapvető követelmény lett. A Mastercard abban szeretné segíteni a vállalkozásokat, hogy ezen a területen is versenyben lehessenek a fogyasztókért való küzdelemben.