A Procter & Gamble a következő évtizedre karbonsemlegessé válhat

Vágólapra másolva!
A vállalat természet adta megoldásokat választ a klímaváltozás elleni küzdelem felgyorsítására.   A P&G júliusban bejelentette: tevékenysége az elkövetkező 10 évben globális szinten karbonsemlegessé válik számos olyan, a természet védelmét, helyreállítását és megőrzését elősegítő intézkedésnek hála, mint az erdő-, és talajgazdálkodás, amivel mind több szén kerül megkötésre.
Vágólapra másolva!

A Procter & Gamble a legfrissebb nemzetközi jelentések ismeretében úgy véli, a világ hatalmai vonakodva tesznek eleget az üvegházhatású gázkibocsátás csökkentésének, pedig közismert, hogy az elkövetkező évtized kiemelt feladata, hogy a Föld hőmérsékletemelkedése ne haladja meg az 1,5 °C-ot, amelynek előfeltétele, hogy 2050-re a szén-dioxid-kibocsátás nullára csökken, de legalábbis megközelíti azt. „A klímaváltozás most zajlik, most kell cselekednünk." - figyelmeztet David Taylor, a P&G elnök-vezérigazgatója. „Ha csökkentjük karbonlábnyomunkat és természetre alapozó klímamegoldásokba ruházunk be, egy évtized alatt karbonsemlegesek leszünk, így segíthetünk megvédeni az érzékeny ökoszisztémákat és a közösségeket az egész világon.”

A vállalat a következő évtizedet az éghajlatváltozás szempontjából kulcsfontosságúnak tartja, ezért kész arra, hogy túllépve eddigi, tudományos alapú céljain az üvegházhatású gázok kibocsátását 50 százalékkal csökkentse, valamint a jövőben olyan, természetben rejlő megoldásokba fektessen, melyek kiegyenlítik az elkövetkező 10 évben még fennmaradó kibocsátást: ily módon egy évtized alatt karbonsemleges működést eredményezendő. Becslések szerint a P&G-nek mintegy 30 millió tonna szénkibocsátást kell egyensúlyba hoznia 2020 és 2030 között, ezért az említett gázkibocsátás-csökkentés mellett 100%-ban megújuló erőforrásokra alapuló villamos áramra áll át gyártóegységeiben, mely vállalás és annak megvalósítása összhangban van a vállalat Ambition 2030-as célkitűzéseivel. „A törekvéseinket egységesítő projekt célja, hogy a vállalat tevékenysége kedvező hatással legyen környezetre és társadalomra egyaránt, miközben értéket teremt úgy a népesség, mint a cégünk számára.” – mondta el kérdésünkre Krubl Yvette, a Procter & Gamble regionális kommunikációs vezetője. „Szerepünk vezetőként, hogy az alacsonyabb szén-dioxidkibocsátású gazdaság és életmód mindenki számára lehetséges, megfizethető és kívánatos legyen.” – tette hozzá Virginie Helias, a P&G fenntarthatósági igazgatója, aki kiemelte: „A mi felelősségünk a kritikus széndioxidtartalékok védelme és a bolygónkat regeneráló megoldásokba történő befektetés. Tapasztalatunk szerint a vásárlók is többet szeretnének tenni az éghajlatváltozás kezelése érdekében, ezért ösztönözzük a felelősségteljes fogyasztást olyan termékekkel, amelyekkel vásárlóink alacsonyabb kibocsátású felhasználói szokásokat sajátíthatnak el.”

A vállalat az említettek szellemében folytatja a jövőben is a szél-, nap- és geotermikus energiát használó megoldások bevezetését, felgyorsítja az átállást a megújuló energiaforrásra, amelyek az éghajlattudomány szerint elengedhetetlenek a klímaváltozás és a globális hőmérsékletemelkedés enyhítéséhez. „Törekvéseink négy alapvető területet fognak át: termékeinket, ellátási láncunkat, munkavállalóinkat és a társadalmat. A P&G 20 vezető termékcsaládja a felelős vásárlást szorgalmazza a 100%-ban újrahasznosított és többször használatos csomagolással, míg az ellátási lánc a gyártás során az üvegházhatású gázok kibocsátásának 50 százalékkal való csökkentésében is élen jár. A vállalat az erdők és óceánok védelmét is kiemelten fontosnak tartja társadalmat támogatandó, s munkavállalóik is a fenntarthatóság és a környezettudatosság szellemében végzik mindennapi munkájukat.” – foglalta össze a regionális kommunikációs vezető. „Mellékhelyiségeink gyűjtött esővízzel működnek, energiatakarékos LED lámpákkal világítunk, nem termelünk gyártási hulladékot, továbbá folytatjuk a megújuló energiaforrások használatára való átállást.” – tette hozzá.

Forrás: P&G

„A P&G úttörőnek számít a felelős vásárlás oktatásában, hiszen tudjuk, hogy gázkibocsátásunk jelentős része termékeink használatakor történik. Life Cycle-elemzéseink azt mutatják, hogy a mosógépek energiafelhasználása kimagasló mennyiségben termel üvegházhatású gázokat, ezért törekszünk rá, hogy vásárolóink számára megadjuk a lehetőséget, hogy kevesebb energiát használjanak fel ruháik tisztításához. Az egyik termékünk például hidegvízben oldódó, magas tisztítóerővel bíró formulával működik, ily módon használatával jelentős energiamennyiség takarítható meg. A vállalat 2015-ös becslése szerint a mosógépek energiatakarékossá tétele egyenértékű lenne azzal, ha mintegy hárommillió autót eltávolítanánk az utakról.” – mutat rá Krubl Yvette.

A P&G a Conservation International és a World Wildlife Fund (WWF) szervezetekkel együttműködve számos olyan nagyszabású projekten dolgozik, melyek célja a kritikus ökoszisztémák: erdők, vizes élőhelyek, gyepes területek és tőzegföldek védelme és helyreállítása, hiszen ezek a rendszerek szénnyelőként működnek, azaz több szenet nyelnek el, mint amennyit kibocsátanak. A széndioxid-elnyelés mellett a természetben rejlő megoldások multifunkcionalitását mutatja, hogy a magától értetődő környezetvédelem mellett olyan társadalmi-gazdasági előnyökkel is járhatnak, mint a helyi közösségek megélhetésének javítása.

„Több mint egy évtizede partnerünk a P&G az éghajlatváltozás elleni küzdelemben és az erdők védelméért folytatott harcunkban, hiszen olyan méretű vállalatról beszélünk, aki globális cselekedetei nagyban hozzájárulnak a végső sikerhez - mondta Carter Roberts, a WWF amerikai elnöke és vezérigazgatója. „Hatalmas jelentőséggel bír, hogy együttműködésünk nem korlátozódik kizárólag a vállalat saját ökológia lábnyomára, a P&G az elsők között vált tagjává a Megújuló Energiafelhasználók Szövetségének, és segített a nagyvállalatokat bevonni a megújuló energiaforrások vásárlásába és azt elterjeszteni az Egyesült Államokban.”

A P&G több mint két évtizede elkötelezetten értékeli és tudományos módszerekkel (LCA – Life Cycle Assessment) elemzi termékei életciklusát, hogy jobban megértse a szállítói láncból származó kibocsátásokat, a termékek fogyasztói felhasználását. Mivel a vállalat márkáival mintegy napi ötmilliárd embert ér el, ezért felelősséget érez, hogy az energia-, víz- és természeti erőforrások megóvása mellett termékeik használatával a fogyasztók is csökkenthessék saját karbonlábnyomukat, így elmondható: a P&G termékcsaládjai vezető szerepet játszanak az éghajlatra befolyással bíró szokások pozitív irányú változásában.