MotoGP: kezdődik a tesztidőszak

Vágólapra másolva!
Hétfőn hivatalosan is véget ér a téli álom a gyorsaságimotoros világbajnokság legnagyobb kategóriája számára, ugyanis a MotoGP-s csapatok Malajziában sorakoztak föl egy kiadós tesztelésre.
Vágólapra másolva!

Hétfőtől véget ér a téli pihenő a MotoGP csapatai számára, elkezdődik a hivatalos tesztidőszak, amelynek első, háromnapos állomását Malajziában, a sepangi versenypályán tartják. A téli szünet meglehetősen sok átigazolást és változást hozott, ugyanis szinte nincs olyan csapat, ahol ne módosult volna a felállás, de sajnos az is előfordult, hogy egy egész együttes vonult ki kényszerűségből a vb-ről.

Yamaha

A hétszeres világbajnok idén sem lesz könnyű helyzetben, hiszen idén is őt akarja majd mindenki legyőzni, ám szerencsére Valentino Rossit - aki idén már a Camel színeiben száguldozik - és a Yamahát nem kell félteni, hiszen ők voltak a leggyorsabbak a legutóbbi, decemberi tesztelésen is az M1-es versenygép prototípusával. Az olasz klasszis mellett idén is az amerikai Colin Edwards erősíti a gyári csapatot, akinek legnagyobb feladata az lesz, hogy végre kilépjen Rossi árnyékából.

Honda

Egy sereg motorral, csapattal és fiatal versenyzővel vág neki a 2006-os szezonnak a Honda, mintegy jelezve, hogy idén mindenáron meg akarja törni Rossi sikersorozatát. A gyári HRC csapatban Nicky Hayden helye biztos volt, a kiállhatatlan hírében álló Max Biaggi viszont nem csupán a Honda támogatását vesztette el, de a legutóbbi hírek szerint még MotoGP-nek is kénytelen volt búcsút inteni. Max helyét a tavalyi 250-es világbajnok, Daniel Pedrosa kapta meg, aki igen bíztató időeredményeket futott a legutóbbi teszteléseken. A tavalyi szezon végén megtáltosodó Marco Melandri szintén marad a márkánál, csapattársa azonban idén a fiatal Toni Elias lesz a Fortuna Honda csapatban. Szintén a Hondát fogja 2006-ban erősíteni Makato Tamada és Casey Stoner is, aki ugyancsak a 250-es géposztályból lépett feljebb.

Forrás: [origo]

Kawasaki

Komoly fejlesztésekkel érkezett a zöld márka a sepangi pályára, a nagyszerű Sinya Nakano és a 250-es kategóriából feligazolt francia Randy De Puniet tudásában bízva. Az elvárások érthetően óriásiak velük szemben, hiszen ebben a szezonban már komolyabb eredményeket kell letenniük az óriáscég asztalára.

Suzuki

Amióta négyütemű gépek száguldanak a MotoGP-ben a Suzuki csak vergődik, ráadásul az még külön nyomaszthatja őket, hogy a Superbike vb-n sikert sikerre halmoz csapatuk. Idén a Superbike sorozatból átcsábított fiatal Chris Vermeulen lesz a csodafegyver, aki mellett a már jól bevált John Hopkins erősíti a gyári felállást.

Ducati

Az olasz motorgyár idén is elsőként mutatta be 2006-os versenygépét, amelyen a Hondától átigazolt Sete Gibernau és az olasz Loris Capirossi fog száguldani. Capirossi már évek óta nyúzza a V4-es motort és a fejlesztésekben is sokat segített, a spanyol Gibernaunak azonban vélhetően még össze kell majd csiszolódnia az új technikával.