Vágólapra másolva!
Tudja a Naprendszer bolygóinak sorrendjét? Tegye próbára tudását!
Vágólapra másolva!

Mire jó az e-learning?

E-learning az ME-nhttp://oktatas.matav.hu/mindentudas/portal/home/main/index.phpCsillagászat. Genomika. A nemzetek világa.

A napjainkban egyre jobban felgyorsuló tudástermeléssel és a tudás gyors inflálódásával párhuzamosan az élethosszig tartó tanulás is egyre inkább elkerülhetetlen kényszerré válik. Ezzel a kihívással a hagyományos tantermi képzés ma már képtelen versenyt tartani, a tanulás fokozottan a megszokott képzési intézményeken kívülre helyeződik át, felértékelődik az önálló tanulói aktivitás szerepe. Ilyen feltételek mellett kézenfekvő megoldást kínál az új típusú, gazdag eszköztárral rendelkező e-learning, amit "elektronikus eszközökre támaszkodó távoktatás"-ként lehetne lefordítani.
Animáció: Milyen lesz a Göncölszekér százezer év múlva?

Az ME "Csillagászat" tanmodulja



A tananyag összeállítása során egy szakmailag és módszertanilag is magas szintű, élő, korszerű e-learning taneszköz kifejlesztése volt a célunk, amely felöleli a csillagászat legfontosabb területeit, emellett kitekintést nyújt a kapcsolódó interdiszciplináris területekre. A modul egy rövid bevezetőből és további tizenkét leckéből áll, amelyeket átlagosan négy fejezetre bontottunk. Aki végigjárja a fejezeteket, többek között az alábbi kérdésekre kaphat választ:










Az e-learninges tananyagban a fejezetekre épülő leckék rendszere a műfaji sajátosságokból következően nem szigorúan lineáris felépítésű. Az egymástól távolabbi tananyagrészek összekapcsolása a közös fogalmi háló és kereszthivatkozások segítségével valósul meg. E mellett a megértést segítik azok a betétek (fogalommagyarázatok, tudománytörténeti érdekességek, életrajzi vonatkozások, példák stb.) is, melyek szintén nem illeszthetők szigorú lineáris gondolatmenetbe. A tanulást gazdag illusztrációs anyag segíti: a hagyományos statikus megoldások (ábrák, táblázatok) mellett a multimédia széles eszköztárára támaszkodtunk (audiovizuális megoldások, interaktív animációk).
Az érdeklődők olyan feladatokat is találnak a tananyagban, amelyek segítenek az összefüggések feltárásában, a csillagászatban használatos szakszavak és idegen kifejezések pontosabb megértésében, megjegyzésében, az ismeretek elmélyítésében. A feladatsorok kialakítása során a szigorú, számonkérő jelleg helyett a könnyedségre, játékosságra törekedtünk.

Az e-learning képzés menete

A ME e-learning kurzusainak szervezése és lebonyolítása teljesen automatizált, elektronikus úton, zárt rendszerben történik. A regisztrációt a hallgató maga kezdeményezheti a Mindentudás Egyeteme weboldaláról indulva. Természetesen lehetőség van csoportos, intézményi regisztrációra is, ezáltal a modul a felsőoktatás iskolarendszerű képzésébe is beilleszthető. Nem titkolt célunk, hogy a "Csillagászat" modul segítségével a humán szakos hallgatók körében is népszerűsítsük a természettudományos látásmódot.
A sikeres regisztrációt követően a hallgató akár azonnal beléphet az elektronikus tanulási környezetbe, ahol a tananyag mellett különböző taneszközök is elérhetők: így a tanulási útmutató, technikai helpdesk, a szükséges kapcsolatok (elektronikus levél, elektronikus üzenettábla fórum), vagy további segítségként tudományos számológép, interaktív periódusos rendszer, mértékegységváltó, stb.

Kővári Zsolt (MTA KTM Csillagászati Kutatóintézet)