A fátum megismerése

Vágólapra másolva!
A kóros folyamatok hátterében álló genetikai okok megismerése révén most először nyílik arra lehetőség, hogy az orvosok egy még tünetmentes, vagy meg sem született ember jövőbeli betegségeinek kockázatát is megbecsüljék. Az Élet és tudomány interjúja Kosztolányi Györggyel.
Vágólapra másolva!

Az orvostudomány történetének meghatározó állomása volt az emberi géntérkép elkészítése. A kóros folyamatok hátterében álló genetikai okok megismerése révén most először nyílik arra lehetőség, hogy az orvosok ne csak egy tüneteket mutató egyén betegségét vizsgálhassák, de egy ma még tünetmentes, vagy akár még meg sem született ember jövőbeli betegségeinek kockázatát is megbecsüljék. Ezt az ősidők óta áhított "jóslóképességet" azonban nem szabad túlértékelni, mint ahogy tévútra vezet az emberi viselkedés és jellemvonások "túlgenetizálása" is - véli Kosztolányi György, a Pécsi Tudományegyetem humángenetikával foglalkozó orvosprofesszora.

A genetikusok nem mindennapi eseménnyel köszöntötték a XXI. századot: elkészült az emberi genom térképe. Milyen változásokat hozott a genetikában mérföldkőnek számító esemény az orvostudományban?
- A leglényegesebb változás, hogy megnyílt a lehetőség, hogy az emberi betegségeket és különböző tulajdonságokat ne a tünetek felől, hanem az ellenkező irányból: a genetikai kiváltó okok felől vizsgáljuk. Tradicionálisan az orvos a betegnél jelentkező tünetek alapján megpróbálja megállapítani és lehetőség szerint meggyógyítani a betegséget. Azzal viszont, hogy megismertük számos betegség genetikai hátterét, egy ma még tünetmentes egyén vagy egy még meg sem született, pár hetes magzat esetében is meg tudjuk állapítani, hogy bizonyos betegségek kialakulásának mekkora a kockázata. Ennek a jósló, prediktív medicinának a lehetősége talán a legforradalmibb változás, amit a genomika új korszaka hozott. Emellett egyre inkább tapasztalható az individuális medicina megerősödése: azáltal, hogy minden egyed génállománya különböző, mindenkinél más az egyes betegségek kialakulásának kockázata, valójában mindenkinek egyéni terápiára lenne szüksége.

Automatizált DNS-szekvenálás eredménye. Piros: adenin, sárga: timin, zöld: citozin, kék: guanin


Változott-e az egyes betegségek diagnosztizálása, kategorizálása a genetikai megközelítés révén? Hiszen a betegségek klasszikus leírása a tüneteken, vagyis a fenotípuson alapul.
- A genetikai eltéréseknek nagyon sokféle fenotípusos következménye lehet, és fordítva: egyre több fenotípusról vagy betegségről derül ki, hogy számos különböző genetikai eltérés következménye lehet. A genetika legnagyobb adóssága, hogy a genetikai eltérésekhez egyelőre nem tudjuk hozzárendelni a fenotípusok rendkívüli variabilitását.
A genotípus és a fenotípus közti kapcsolat sokkal bonyolultabb, mint akár 4-5 éve is feltételeztük. Ez az egyik oka annak, hogy az elmúlt időszakban a leggyakoribb emberi betegségekre való hajlamot célzó vizsgálatok csalódást keltettek: az eredmények nehezen reprodukálhatók és nem egyértelműek. Ennek a kérdésnek egy kevéssé kiemelt vetülete az emberi rasszok kérdése. Az emberi genom részletes vizsgálata során kiderült, hogy nincs olyan genetikai eltérés, ami magyarázatot adna az emberi rasszok létezésére. Két azonos rasszbeli ember között nagyobb lehet a különbség, mint két különböző rasszba tartozó ember között. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek rasszok, de genetikai alapon nem értelmezhetők.

Fluoreszcens markerekkel jelölt emberi kromoszómák


A genetikai háttér felderítése nemcsak a diagnózis, de a terápia szempontjából is egészen új lehetőségeket jelent, hiszen elvileg a genetikai hibát kiküszöbölve a gyökerénél kezelhető a baj.
- Azt kell mondjam, hogy az emberen alkalmazott génterápiára már tíz éve csalódást keltő és kiábrándító. Hiába vannak laboratóriumban működő génbeviteli módszerek, egyelőre nincsen olyan eljárás, amellyel ezeket emberben is hatékonyan lehetne alkalmazni. A kívánt génszakaszt egyrészt nagyon nehéz bejuttatni a célszervbe, másrészt az emberi sejtek nem könnyen fogadják be a génbevitelre alkalmazott vektort és a bevitt gént. Ráadásul sok betegség esetében egy adott fázis után már nem segít a génterápia, mert a kóros folyamat - például a tüdőszövet károsodása - már nem fordítható vissza. Ez azt jelenti, hogy a géntranszfert minél előbb végre kellene hajtani - magzati korban, sőt embrionális korban, vagy még tovább menve: az ivarsejtben. Utóbbit etikai megfontolások alapján egyöntetűen elfogadhatatlannak tartják a kutatók, a magzati génterápia pedig technikailag is nagyon nehézkes.
A legeredményesebb emberi génterápiás eljárásokat ma csontvelői őssejteken végzik, amelyek könnyen kinyerhetők és visszaültethetők a betegbe, és génállományuk módosítása is viszonylag könnyen megvalósítható.

Víg Julianna