keplet-proba

 

II. A fizika helyzete a 19. század végén

A 19. század vége felé úgy tűnt, hogy a fizika nagy kérdéseire a tudomány megnyugtató választ adott. A testek mozgását a Newton által megalapozott, ún. klasszikus mechanika a megfigyelésekkel egybehangzóan írta le. Példaként meg lehet említeni, hogy az általános tömegvonzás ugyancsak tőle származó erőtörvényének alapján a mozgástörvények matematikai egyenleteiből bámulatos eleganciával lehetett a bolygók mozgását elméletileg tárgyalni. Két-három soros levezetéssel kiadódnak a csillagászati megfigyelésekből korábban már ismert Kepler-törvények, és az is, hogy ezek érvényességi határa meddig terjed. A harmadik Kepler-törvény ugyanis pontosításra szorul.

2. ábra

Maxwellelektrodinamika

Ezek az elméletek determinisztikusak voltak abban az értelemben, hogy ha a vizsgált fizikai rendszer kezdeti állapotát ismerjük, és azt is tudjuk, hogy a környezete milyen erőhatással van rá, akkor a mozgástörvényt kifejező matematikai egyenlet megoldásával az állapotot bármely későbbi időre kiszámíthatjuk. Ilyen tudományos teljesítményre ezt megelőzően nem volt példa az emberiség kultúrtörténetében. Ezzel függ össze, hogy a kor legkiválóbb matematikusai is elméleti mechanikai problémákkal kezdtek foglalkozni. Sőt, a mechanikának ez a nagyszerű teljesítménye a filozófiában is követőkre talált.