Út a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokig

Vágólapra másolva!
Sokak szerint a jogállami rendszer kialakításának kezdete 1989. június 13-ához, a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások megindulásához köthető. Az ellenzék és az állampárt között létrejövő történelmi tárgyalássorozat első ülését az 1989-es esztendő változásai tették lehetővé.
Vágólapra másolva!

Január 28-án Pozsgay Imre, az állampárt MSZMP reformszárnyának egyik vezetője, a Magyar Rádió 168 Óra című műsorában - a korábbi ellenforradalmi megnevezéssel szemben - népfelkelésnek minősítette 1956-ot. Azt is hangoztatta, hogy Nagy Imre egykori miniszterelnök szerepét és megítélését át kellene értékelni. A bejelentésre kevesen számítottak a magyar közéletben, még a párton belül is hatalmas meglepetést okozott.

Interjú Pozsgay Imrével/mindentudasegyeteme/20050426interju.htmlPozsgay Imre beszél a rendszerváltásrólA Nemzeti Kerekasztal-megállapodás 15. évfordulójahttp://mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=10673A Magyar Narancs cikke a Nemzeti Kerekasztalról

Korábban, január 10-én ellenzéki nyomásra az Országgyűlés megszavazta az egyesülési és gyülekezési törvényt, mellyel az addig megalakult, féllegális politikai és társadalmi tömörülések törvényessé váltak. A következő fontos lépés az MSZMP Központi Bizottságának ülése volt (február 10-11.), ahol a párt legfelsőbb testületei is elfogadták a többpártrendszer gondolatát, ami sokáig még a reformpártiak fejében sem fordult meg. (Ugyanitt fogadták el az 1956-os események népfelkeléssé minősítését.) A döntéshozók ekkor kizárólag a plurális szocializmus keretein belül gondolkodtak. Az elképzelésük az volt, hogy az újjáalakulásukat bejelentő régi pártokat (Független Kisgazdapárt, Magyar Szociáldemokrata Párt, Magyar Néppárt), valamint az akkoriban alakult Magyar Demokrata Fórumot a szocialista rendszeren belülre édesgetik. A pártnak volt két komoly kapcsolata is: Pozsgay Imre a nemzeti oldal felé (Magyar Demokrata Fórum - MDF), míg a szintén reformer Nyers Rezső az Új Márciusi Front (ÚMF), azaz a szociáldemokraták felé lehetett volna kapocs.

Február végén meg is indultak a kétoldalú egyeztetések az úgynevezett "alternatív" szervezetekkel: a fent említettek mellett a Szabad Demokraták Szövetségével, a Münnich Ferenc Társasággal és a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségével. Ennek ellenére a március 15-i megemlékezésen az ellenzéki erők bázisa megmutatta erejét, és a hivatalos, Múzeum-kerti ünnepségre a Petőfi-szobortól indult menetben hatalmas tömeg gyűlt össze. (A különböző ellenzéki rendezvényeken százezer ember vett részt.) A fent említett folyamatok hatására ezeken a tüntetéseken hangsúlyosan jelent meg Nagy Imre és Kádár János személyének szembeállítása. A Kádár-rendszer 1957-es születése egybefonódott az 1956-os "népfelkelés" leverésével, valamint Nagy Imre és társainak 1958-as kivégzésével, így Nagy Imre személyének nyilvános dicséretében benne rejlett Kádár János és a nevéhez fűződő rendszer bírálata is.

Pozsgay januári bejelentése, valamint a március 15-i ellenzéki rendezvények felgyorsították az MSZMP belső bomlását, sorra alakultak a vidéki belső ellenzékek. Májusban a Németh Miklós vezette kormány szakértői kormánnyá alakult és egyre inkább eltávolodott az állampárttól. A politikai erőviszonyok annyira átalakultak, hogy a párt kénytelen volt beleegyezni Nagy Imre és mártírtársainak júniusi újratemetésébe.

Ebben a légkörben alakult meg március 22-én az Ellenzéki Kerekasztal (EKA) - a februárban, Lengyelországban lezajlott kerekasztal-tárgyalások mintájára -, nyolc szervezettel (Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság, Fiatal Demokraták Szövetsége, Független Kisgazdapárt, Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája, MDF, Magyar Néppárt, Magyarországi Szociáldemokrata párt, Szabad Demokraták Szövetsége), melyhez júniusban csatlakozott kilencedikként a Kereszténydemokrata Néppárt is. Az ellenzéki szerveződések egyike sem kötött külön-megállapodást az MSZMP-vel, így a kísérlet, mellyel a párt az ellenzék megosztására törekedett, kudarcba fulladt. Mindannyian a népszuverenitást tekintik célnak, valamint hogy nem osztoznak az állami monopólium kiváltságaiban. Megegyeztek abban is, hogy döntéseiket konszenzussal hozzák, és bármelyik tag élhet vétójoggal. (Ez a döntés jótékony hatással volt a későbbi együttműködésre, hiszen mindenki kétszer is meggondolta, hogy ellenszavazatával megakassza-e a tárgyalásokat.) Az EKA megalakulásával létrejött az a szövetség, mely már ellenzéki tárgyalófélként léphetett fel az állampárttal szemben. Viszont senki sem tudta, ki kezdeményezi majd a tárgyalásokat.

Az MSZMP jól tudta, hogy az ellenzékkel előbb-utóbb tárgyalóasztalhoz kell ülnie. Hónapok óta vitáztak arról, hogyan történjen ez meg. Pozsgay Imre és követői azon az állásponton voltak, hogy "alkotmányozó nemzetgyűlést" kell létrehozni, míg a párt másik reformpolitikusa, Nyers Rezső azt indítványozta, hogy egy kerek-asztalnál összeülő "nemzeti bizottság" jöjjön létre. Az ellenzék egyik ötletet sem támogatta.

Ebben a válságosnak tűnő helyzetben lépett a színre az 1988 novemberében alakult Független Jogász Fórum (FJF), mely elsősorban azért jött létre, hogy aktivizálja az addig viszonylag passzív jogász értelmiséget. Felajánlották, hogy megszervezik a találkozókat és készek voltak közvetíteni a felek között. Március 15-én az FJF vezetője, Kónya Imre felszólította az ellenzéket, hogy kezdjenek tárgyalni egymás között az olyan fontos kérdésekről, mint például a választójog. Az ellenzéken belül egyre erőssebb szolidaritás alakult ki, a tárgyalások feltételeit végül Tölgyessy Péter vezetésével dolgozták ki.

A párt ismét megpróbálta fölbomlasztani az ellenzék egységét, amikor április 8-ra megbeszélésre hívta a szervezeteket - kivéve a Fideszt. A frisssen alakult szövetség kiállta a próbát és visszautasította a tanácskozást.

Áprilisban az MSZMP tovább gyengült, a reformköri mozgalmak képviselői kerültek túlsúlyba a párton belül. Május-júniusban további pluralizálódási folyamat alakult ki a pártban. Felmerült az is, hogy az MSZMP helyett a pártról egyre inkább leváló kormány tárgyal az ellenzékkel, de ezt az EKA elvetette: ők a hatalom valódi birtokosaival akartak asztalhoz ülni. Az egyeztetések során az ellenzék kétoldalú (MSZMP-EKA, "párt versus nép") tárgyalásra készült, de végül elfogadtak egy harmadik felet is a tárgyalóasztalnál: az MSZMP-hez közeli társadalmi szervezetek képviselőit. A Harmadik Oldal tagja volt a Baloldali Alternatíva Egyesülés, a Hazafias Népfront, a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, a Magyar Nők Országos Tanácsa, a Münnich Ferenc Társaság, valamint a Szakszervezetek Országos Tanácsa.

Egységben az erő.
Az ellenzék a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon (Antall József, Szabad György, Pető Iván, Orbán Viktor, Torgyán József)

Több sikertelen egyezkedés után június 10-én az MSZMP és az EKA képviselői aláírták a tárgyalások megindításáról szóló megállapodást. A Harmadik Oldal kötelezte magát arra, hogy a másik két tárgyaló fél egyezségre jutását fogja segíteni. Az egyezség részeként a felek leszögezték, hogy a hatalom alapja a népfelség, és a szuverenitást egyetlen politikai erő sem sajátíthatja ki magának. Ezzel kialakultak a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások elkezdéséhez szükséges feltételek. Június 13-án elindult az alkotmányos rendszerváltás egyik legfontosabb tárgyalássorozata.

A cikk Bozóki András "1989: az alkotmányos forradalom éve" című tanulmánya alapján készült (Rubicon 2004/5-6.)