Vágólapra másolva!
Dennis Meadows, A növekedés határai (Limits to Growth) című könyv egyik szerzője lesz a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) vendége április 22-én, a Föld Napján. A neves szerző azon a szimpóziumon vesz részt, melyet a világhírű könyv folytatásának magyarországi bemutatása kapcsán szervezett az MTA. 
Vágólapra másolva!

Dennis Meadows szerzőtársaival 1972-ben adta ki a nagysikerű művet, mely világszerte jelentős mértékben segítette a "zöld gondolatok" megerősödését. E munka alapozta meg a Római Klub példátlan nemzetközi visszhanggal járt első jelentését, valamint heves támogatói és ellenzői reakciókat - majdhogynem ideológiai háborút - váltott ki a világ minden táján.

A szerzők az eredeti kiadás után 30 évvel elvégezték korábbi téziseik és eredményeik felülvizsgálatát. Az új mű - A növekedés határai: harminc év múltán (Limits to Growth: 30 year update) - az eredeti angol kiadás után pár hónappal most a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) támogatásával, a Kossuth Kiadó gondozásában magyarul is megjelenik.

A KvVM és az MTA a szimpóziumot a XII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon történő hivatalos bemutatás előtt rendezi meg. A rendezvény díszvendége Dennis Meadows professzor lesz, aki "A növekedés határai: harminc év múltán " címmel tart vitaindító előadást.

Dennis Meadows egyike a világ legismertebb jövőkutatóinak. Munkája során matematikai modelleket állít fel a jelen tevékenységek jövőbeli hatásainak modellezésére. 1972-es könyvben kollegáival - köztük feleségével, Donella Meadows-zal - egy számítógépes programot fejlesztettek ki, mellyel a Föld jövőjét meghatározó tényezők akkori változásából állítottak fel prognózisokat. A könyv nagy hatással volt a világ gondolkodóira. 1992-ben újabb, hatalmas visszhangot kiváltó könyet írtak Már túl vagyunk a határokon (Beyond the Limits) címmel, melyben fenntartható fejlődés és a jövő lehetőségeit pedzegették. Dennis Meadows jelenleg a Dartmouth College Thayer School of Engineering Erőforrás Politikai Tanszékének professzora, a New Hampshire-i Egyetemen a Politikai és Társadalomtudományi Kutatóintézet igazgatója és professzora.