Nem élhetünk tudomány nélkül

 

A 2005-ös év a Fizika Nemzetközi Éve. Vajon milyen elvek szerint működik ez a tudomány, s miért irányul felé megkülönböztetett figyelem? Hogyan alakítják át életünket, gondolkodásunkat a természettudományok? Hogyan hat a társadalom a tudományra s a tudomány a társadalomra? Egyebek között ezekről a kérdésekről beszélgetünk Szabó Gáborral, a szegedi egyetem fizikaprofesszorával.

Milyen játékszabályok szerint működnek a természettudományok?
- Jó volna, ha egyszerűen azt válaszolhatnám: a természettudományok működését csak a tudomány belső logikája és az abból következő szabályok irányítják. Ez azonban nyilvánvalóan nem igaz. A tudomány az említett szabályok - nevezzük őket belső szabályoknak - mellett a társadalmi környezet által megszabott külső szabályok hatása alatt is áll. Az, hogy a környezet milyen mértékben hat, a külső szabályok milyen mértékben érvényesülnek, általában erősen függ a kortól, amelyben vizsgálódunk és a tudományterülettől. Például a külső szabályok drasztikusan érvényesültek, amikor Giordano Brunót megégették. Vagy egy másik példa: a Szovjetunióban a sztálini időkben a kutatók a fizikát többé-kevésbé szabadon művelhették, ám a biológia tudományát a politikusok (a pártszempontok) igen erőteljesen eltorzították. A tudományos igazság azonban makacs dolog, ezért a végén mindig a belső szabályok érvényesülnek.
Még mielőtt példáim alapján valaki arra a hamis következtetésre jutna, hogy a külső szabályok érvényesülésével mindig valamilyen haladó tudományos gondolat szenved csorbát, gyorsan hozzáteszem: a tudomány feletti társadalmi kontroll elengedhetetlen. A tudomány már régen túllépett azokon a kereteken, hogy a legnagyobb kár, ami keletkezhet: egy labor leégése vagy az önmagán kísérletező tudós egészségének károsodása. Ma egy helytelenül megtervezett kísérlet akár globális katasztrófával is járhat. Az etikai, környezetvédelmi és egyéb szabályok világos megfogalmazására - és, persze, betartatására - feltétlenül szükség van. Dürrenmatt úgy gondolta, hogy a tudós személyesen tartozik felelősséggel felfedezései esetleges káros - rosszhiszemű felhasználásából eredő - következményeiért. Ez a tudomány mai bonyolultsága mellett nyilvánvalóan tarthatatlan nézet.
A tudomány és a társadalom kölcsönhatásának egy másik vonatkozásában is igen fontos változás következett be a legutóbbi néhány évtizedben. Ez pedig a tudomány gazdasági beágyazódása. A természettudomány mára - ha tetszik, ha nem - gazdasági vállalkozássá is vált. Nem csupán arról van szó, hogy ma egy, a kutatást szolgáló nagyberendezés beszerzése, munkába állítása olyan, közpénzből finanszírozott nemzetgazdasági beruházás, amely egy-egy régió gazdasági fejlődését évtizedekre meghatározhatja (ennek következtében, persze, egy-egy ilyen beruházás körül általában hatalmas politikai lobbizás folyik), hanem arról is: bizonyos szakterületeken állami finanszírozással elért alapkutatási eredményekből nagyon gyorsan jelentős gazdasági haszon származhat. (Az utóbbi folyamat - szerintem - üdvözlendő és támogatandó, de a játékszabályoknak világosnak kell lenniük.)
Mindebből következik: a tudomány egészséges fejlődéséhez elengedhetetlen a tudomány megfelelő társadalmi elfogadottsága, ez pedig elképzelhetetlen a kutatók és a társadalom intenzív párbeszéde nélkül. Szeretném hinni, hogy a Fizika Nemzetközi Évében éppen ezen a téren léphetünk majd előbbre.

Hol tart korunkban ez a párbeszéd? Milyen a természettudományok elfogadottsága a társadalomban?
- A természettudományok presztízse, társadalmi elfogadottsága messze nem olyan, mint amilyennek lennie kellene. Ennek sok oka van. Közülük alighanem az egyik legfontosabb: a társadalom nincs "beavatva" a tudományokba. A polgár csak elvétve találkozik igényes tudományos ismeretterjesztéssel, s ez nagyrészt a médián is múlik (sokkal könnyebb például egy fizikusnak egy botrány révén a médiába bekerülni, mind eredményeivel!). De nem árt egy kissé a saját házunk táján is seperni. A jelenlegi előmeneteli rendszer olyan, hogy a pályázati források megszerzése vagy a tudományos előmenetel szempontjából az ismeretterjesztésre fordított idő egyszerűen elvesztegetett idő. Nagyon fontos volna ezen a gyakorlaton változtatni. Nem várhatjuk, hogy a társadalomnak a tudományokkal kapcsolatos álláspontja megváltozzon, ha nem mutatjuk be eredményeinket közérthetően. Képletesen fogalmazva: be kell vonnunk az utca emberét abba a csodálatos csapatjátékba, amelyet természettudománynak nevezünk.

Melyek azok a készségek, melyek a tudományos gondolkodásra képes ember sajátosságai?
- A tudományos gondolkodás alapja a felszín mögé látás képessége. Például Galilei a felszín mögé látott. Ugyanazokból a tapasztalatokból indult ki, mint előtte kétezer éven keresztül az arisztoteliánus fizika képviselői: a mozgó testek előbb-utóbb megállnak. Csakhogy ő ebből nem azt a kézenfekvő következtetést vonta le, hogy a testek természetes állapota a nyugalom. Észrevette, hogy a testek azért állnak meg, mert sohasem tudjuk őket teljesen elszigetelni a külső hatásoktól. Következtetése: a testek természetes állapota a mozgás, és a mozgásállapot megváltoztatásához valamilyen külső hatásra van szükség.
A tudományos gondolkodás másik fontos eleme: el kell tudni választani a lényegest a lényegtelentől. A legegyszerűbb probléma is kezelhetetlenül bonyolult, ha megpróbálunk minden tényezőt figyelembe venni. A lényegtelen dolgokat elhagyva a probléma áttekinthetővé egyszerűsödik. Ez a tudományos problémamegoldás legkritikusabb szakasza. Ha felesleges paramétereket is magunkkal viszünk, akkor lehet, hogy sohasem jutunk el a megoldáshoz, ha pedig túlegyszerűsítünk, akkor hibás megoldásra juthatunk.

Horányi Gábor