A magyar tudományos diákköri konferenciák fél évszázada

 

Szilágyi Ágnes Judit írása

A modernkori magyar oktatástörténet különösen szép fejezetei azok, melyek a tehetséggondozás, az elitképzés témakörével foglalkoznak. Példaként említhetnénk a külföldi magyar tudományos intézetek vagy az Eötvös-kollégium működését bemutató tanulmányokat, és ide kell sorolnunk az Országos Tudományos Diákköri Tanács jubileumi kiadványát is, mely az egyetemi hallgatók szellemi műhelyeinek, a tudósképzést elősegítő diákköröknek illetve azok országos hálózattá szerveződésének történetét tárja fel.

A majd harminctagú munkaközösség által készített kötet a diákköri mozgalom egészének ötévtizedes múltját bemutató, általános, történelmi vázlattal indul (Anderle Ádám tollából). Ennek alapján képet alkothatunk a diákköri munka belső meghatározottságairól és a külső társadalmi/politikai közegről, amiben a TDK-k szerveződnek és működnek. A kötet második részében az egyes tudományterületekről szóló tanulmányok következnek. Az adott szakma egy-egy jeles képviselője a kronológiát követve számol be a saját szakszekciójában történt fontosabb eseményekről, statisztikai adatok, táblázatok segítségével(ezek kiválasztása néhol esetlegesnek tűnik). A résztanulmányok az egyes tudományágak sajátságait bemutatva elmélyítik, alátámasztják a bevezető fejezet megállapításait. A kérdéskör szerteágazó volta következtében a szerzők egymástól némileg eltérő módon, egyéni stílusuknak megfelelően dolgozzák fel témájukat. A könyv harmadik részében - mellékletként - a rendszerváltást követő időszakra vonatkozó táblázatokat találunk, lényegében a TDK legaktívabb tanári és hallgatói közreműködőinek névsorát (Koósné Török Erzsébet összeállításában).

Oktatástörténetünknek nemcsak szép, de hősies lapjai is ezek, ahol a független tudományosságért küzdő tanár-diák-kutató és az őt éber figyelemmel kísérő s gyakran befolyásolni szándékozó politikai hatalom áll egymással szemben. Ez a viszony akár egyfajta szimbóluma is lehetne egész jelenkori történelmünknek, amennyiben emblematikus a hatalomnak azon törekvése, hogy saját elitet hozzon létre, és ehhez felhasználja az elitképzés fórumait is. A szóban forgó kötetet történeti szempontból talán éppen az teszi érdekessé, hogy levéltári dokumentumok és sajtóanyag segítségével feltérképezi ezt a viszonyrendszert, ami az elitműhelyek, az az a diákkörök és a központi ideológia, a politika között kialakult az elmúlt fél évszázadban. Bár a tudományos életben dolgozók számára a fogalom: TDK, nem ismeretlen, így vagy úgy mindannyian kapcsolatba kerültünk vele pályánk során, immáron fél évszázados történetének ilyen jellegű feldolgozására most először került sor, az Anderle Ádám vezette munkacsoport által. A diákköri konferenciákon felolvasott dolgozatok tematikájának fokozatos változását tekintve pedig tudománytörténetileg is érdekes ez a kötet, mely felhívhatja a figyelmet egy-egy mester, iskolateremtő tudós-tanár szerepére, munkásságára is, hiszen, ha Csurgay Árpád akadémikusnak a könyvben szereplő szavait idézzük "a diákköri munka fő motorja nem más, mint az, hogy, a tehetség iskolát keres, tehetséges mestert, aki vonzza a tanulni vágyó fiatalt."(61.o.)

A kötet szerzői világossá teszik, hogy a rendszerváltás éles cezúrát jelent az TDK történetében is. A diákköri mozgalomról szóló, talán kissé eklektikus tanulmányfüzér végső tanulsága ilyen módon összhangban van az egykor "létező szocializmusról" illetve a rendszerváltás utáni évekről kialakított általános képünkkel, csak megerősíti azt. Speciális látlelet az 1950-70-es évek átpolitizált köz- és magánéletéről, a '80-s évekbeli egyre szabadabb légkörről, és az 1989 utáni időszaknak a depolitizálás és/vagy a pluralitás irányába mutató, új szelleméről. Az értelmiségi műhely, mint afféle érzékeny műszer, a maga módján már előre jelezi a politikai változásokat, ez esetben ez annyit jelent, hogy a rendszerváltás a TDK-k berkeiben már az 1980-as évek közepén megkezdődött. "A rendelkezésekre álló források és dokumentumok alapján határozottan állítható, hogy a rendszerváltás a magyar diákköri mozgalomban 1986-ban kezdődött...

Egyfelől a diákköri mozgalom és az OTDT autonómiájának deklarálásával megszűnt a minisztériumnak való szigorú alárendeltsége és a KISZ-től való politikai függés. Másfelől az Országos Tudományos Diákköri Tanács megszűnt miniszteriális szerv lenni. Egy átmeneti periódus után teljesen autonóm intézménnyé vált." (50.o.) A diákköri mozgalom annyiban is a rendszerváltás előfutára, amennyiben az 1980-as években bekövetkezett a Marxizmus-Leninizmus Szekció elsorvadása, illetve a Társadalomtudományi Szekció létrejötte, ráadásul ebben a folyamatban az utóbbi képviselői nem látnak kontinuitást a két szekció között: "Véleményünk szerint a mostani, 10 éve működő Társadalomtudományi Szekció nem folytatása a Marxizmus-Leninizmus Szekciónak az ideológiai kötöttségtől elszakadt tudományterületek már kinyilvánították, hogy konferenciájukat az Államigazgatási Főiskolán kívánják megrendezni. 1989-ben a Diáktudós a lezajlott konferenciáról szóló beszámolót immár erről a megváltozott nevű, illetve új szekcióról közölte." írja tanulmányában Szilágyi Erzsébet (217-218.o.)

A hatalom és a diákköri mozgalom viszonyának 1989-et követő megváltozása - vagyis az, hogy az ideológia (a maga legprimerebb formájában) fokozatosan kivonult erről a területről, melynek létrejött az intézményi függetlensége is - egyrészt persze a nagypolitikai folyamatoknak köszönhető. Másrészt azonban annak oka, hogy a TDK-ra már nem esik olyan koncentrált figyelem, mint korábban, az egyetemeket, főiskolákat érintő mélyreható átalakulásban keresendő.

Abban, hogy a felsőoktatásban tanulók számának nagymértékű emelkedésével a korábbi struktúra, és ezen belül a diákköri munka, manapság már nem tekinthető a szorosan vett elitképzés keretének, lassan inkább már a tömegképzés részesévé válik. (Ezzel párhuzamosan az elitképzés új műhelyei egyre inkább a doktori iskolákban jönnek létre.) A fenti tendenciát jelzi az idő előrehaladtával egyre terebélyesebb diákköri konferenciákon bemutatott dolgozatok számának felduzzadása, mindez pedig összekapcsolódik az OTDK-k örökzöld problémájával, azzal, hogy a nagy szekcióikban a sok, gyakran egyenlőtlen színvonalú dolgozat kezelése igen nehéz és a bírálati rendszer szinte máig kiforratlan. A nehézségek ellenére azonban igaznak érezzük Szendrő Péternek a kötetben idézett szavait: "az egyetemen működő tudós legfőbb «alkotása» az új nemzedék... Az iskolateremtés az igazi produkció; alkotás maga is."(70.o.)

Szilágyi Ágnes Judit

A cikk megjelent: Századok. A Magyar Történelmi Társulat folyóirata. 2003. 5. sz. 1269-1270. p.
ISSN 0039-8098