Repülő kertészek az esőerdőben

Vágólapra másolva!
A denevér védett, hasznos és Magyarországon vért sem iszik
Vágólapra másolva!

Alapvetően "ártatlanok" - adta meg az alaphangot Egyed László moderátor, összegezve a denevérekről laikusként szerzett ismereteit, miután felkonferálta a Mindentudás Klub szemeszterzáró estjét a Természettudományi Múzeum (TM) előadótermében, ahol a denevérek "hányattatása", s az ezt előidéző negatív képzettársítás szereplői, a mitológiai gonosz - vámpírok, ördögök, sárkányok - került terítékre Csorba Gábor zoológus és Magyar László András "démonszakértő" segítségével.

Csorba Gábor

A denevérek döntő többsége valóban "ártatlan", vagyis érdemtelenül lett rossz a híre, azonban vannak veszélyek - indította előadását Csorba Gábor zoológus, a TM szakértője, aki a pódium mellett kiállított, kitömött denevérre, egy gyümölcsevő óriás repülő kutyára mutatott, és kifejtette: a bőregerek nagy hányada növényevő, egy részük rovarokkal, kisebb rágcsálókkal, esetleg madarakkal táplálkozik. Tény ugyanakkor, hogy néhány fajuk vért "iszik", s ennek a táplálkozási módnak adott esetben az ember is lehet szenvedő alanya. De nem az apró, sebészpengeként működő fogak harapása okozza a gondokat, hanem a denevérek hordozta veszettségvírus által okozott fertőzés, amely gyors beavatkozás nélkül halállal végződhet. Európában nincs ok az aggodalomra, hiszen az öreg kontinensen nem honosak ilyen denevérek: ezeknek a családoknak Közép-Amerika az őshazája, ahol egyre fogyatkozó populációban, az esőerdőkben (és azok peremén) élnek.

A tudományos osztályozás méret szerint osztja őket kis és nagy csoportra- összegezte Csorba Gábor, miközben a projektoron sorra jelentek meg a legkülönbözőbb denevérek. A felvétel-sorozatot rövid "névjegy" betétekkel kísérte a szakértő, s kiderült többek között, hogy a kisdenevérek egyik csoportja, mely fatörzseken, fakérgen él, bőrszínezetében annyira alkalmazkodott környezetéhez, hogy szinte felismerhetetlen. - Ez nagyon fontos momentum - mutatott rá Csorba Gábor, és azt fejtegette, hogy a "denevérlét" alapvető gondja a rejtőzködés, hiszen az állat testfelépítése, mozgási képességei miatt nappal könnyen a ragadozók prédájává válhat. Két lehetőségük van: elbújnak szűk barlangokban, repedésekben, vagy - ha kénytelenek "szabadon" lógni- színezetük változtatásával harmonikusan "beépülnek" környezetükbe.

A sorjázó képek között felbukkant a Magyarországon is elterjedt, kisdenevérekhez sorolható ("családján" belül azonban a legnagyobbak közé tartozó) patkós faj. Csorba Gábor megjegyezte, hogy ennél az állatnál is jól megfigyelhető, mennyire változatos, sokrétű a denevérek orrfüggeléke, amely az ultrahanggal történő kommunikáció "torzítós műszere", és nem mellesleg a zoológiai meghatározás alapja. Erre szükség is van, hiszen a ma élő emlősök második legnépesebb családtagja a denevér: a tudósok eddig több mint ezerkétszáz fajt számoltak össze. A bőregerekről érdemes megjegyezni, hogy mivel jó néhány fajuk virágporral, nektárral táplálkozik, élőhelyeiken, a trópusi erdőkben jelentős feladatot vállalnak a beporzásban. Emellett a gyümölcsevő populációk a növényi magvak terjesztését is "vállalják", aminek azért óriási a jelentősége, mert e nélkül az esőerdők ökológiai szerkezete működésképtelen lenne. - Ez is ilyen - mutatott a kivetítőre Csorba Gábor, ahol felbukkant egy újvilági denevérfaj példánya.

Kiderült, hogy ez az állat a "fügeültetés mestere". Erőteljes felépítésével, "félelmetes fogaival", masszív rágóizmaival könnyedén megszerzi a fügefa gyümölcsét, viszont soha nem a helyszínen táplálkozik, hanem jelentős távolságokra hurcolja el a csemegét. Pihenőhelyén aztán lerágja a gyümölcsrészeket a magról, utóbbit pedig lepottyantja, amely így a termőtalajba jut. A trópusi és szubtrópusi erdőkben kizárólag a denevérek látják el az efféle kertészeti feladatokat. - És akkor itt van az ártatlan jószágunk - fogalmazott maliciózusan Csorba Gábor, miközben a projektoron egy igazi vámpír tűnt fel: a rőt vérszopó denevér. Elhangzott, hogy könnyen felismerhető nyomott, "turcsi" orráról. Ez a "szépséghiba" elengedhetetlen a táplálkozáshoz, hiszen az állatnak egészen közel kell férkőzni áldozatához, hogy metszőfogaival sebet ejthessen a bőrön, s hozzáférhessen a vérszállító erekhez. Közép-amerikai élőhelyein esetenként az emberre is ráfanyalodik, s mivel populációinak kilencven százaléka hordozza a veszettségvírust, harapása - gyors orvosi beavatkozás nélkül - könnyen végzetes lehet.

Egyed László

Ez a faj nálunk is előfordul? - szólt közbe leplezetlen aggodalommal Egyed László, mire jött a megnyugtató válasz: kizárólag Közép- és Dél-Amerika a hazája.
- Eddig a létező denevérekről hallhattak, most a nem létezők jönnek, amelyekről sokkal könnyebb beszélni, mert gyakorlatilag azt mondok róluk, amit akarok - vette át a szót Magyar László András. Mondandóját egy közismert axiómával kezdte. Eszerint a hiedelmek világa a mágikus gondolkodásban gyökeredzik, s ez a mai napig így van. A mágikus szemlélet a világot két részre osztja: a jó, szimpatikus lényekre és ellenpárjukra, a rossz, antipatikus lényekre. Mivel a denevér éjjel él, repül, és nem túl megejtő a külseje, nem volt kérdés, hova sorolódik. Kivételt Kína és Délkelet-Ázsia bizonyos területei képeznek, ahol neve (fu) és az ennek megfelelő ideogramm egybeesik a szerencse jelével, hangképével. Ezzel szemben Európában, különösen a Mediterráneumban, de még Perzsiában és Egyiptomban is az alvilág a denevér "helye". Érdemes csokorba gyűjteni, hogy a különböző történelmi korokban milyen - egyéb iránt nem túl hízelgő - elnevezésekkel illették. Ilyen az "este" kifejezésből származó latin vespertilio ; a görög nükterisz, amely az éjszaka szóból képződik, vagy a héber atlef, amely "sötétségben repülőt" jelent. Hasonló a magyar denevér elnevezés is, amelyről sokan azt hiszik bár, hogy a vér szóból született, ám valójában a latin denebrisből ("sötétség") jött létre.

Magyar László Attila

Vannak azután nyelvek, amelyekben a repülésre utaló jellemzők szülték az elnevezést. Példa erre az arab bat-bat, aminek külön érdekessége, hogy mivel az indoeurópai perzsából származik, rokona az angol bat szónak. - Vagyis egy angol denevér két arabnak felel meg - tette hozzá Magyar László András. A történész kifejtette: ez a fajta negatív viszonyulás az ókortól kísért, így a denevér a gonosz "jele" lett, amit a keresztény misztika is örökölt. További "pech", hogy a bőregér feje hasonlít a kutyáéra, amely már a történelem hajnala óta az alvilág egyik kedvelt szimbóluma. Ebből a középkorban arra következtettek, hogy aki éjszaka repül, ráadásul egy ebre hasonlít, csakis a "pokol ördögeinek zsoldosa lehet". Mindezen baljós vonatkozásainak köszönhetően kölcsönözhette egykor szárnyát vagy küllemét képzelt, festett, vagy szoborrá formált ördögöknek, démonoknak, sárkányoknak, legvégül pedig még filmbéli vámpíroknak is. Félelmetes híre miatt gyakorta vált a démonűzés elsőszámú eszközévé: Erdélyben elvétve ugyan, de a mai napig élő hagyomány, hogy a denevért kiszögezik a bejárati ajtóra, régebben pedig a fejét gyermekek nyakába akasztották az ártó szellemek távoltartására.

A gyógyászatban is szó szerint felhasználták a bőregeret: a hiedelem úgy tartotta, hogy vére serkenti a hajhullást, illetve a női keblek méretének csökkentését, ami az újkor hajnaláig - napjainkkal ellentétben - a hölgyek egyik fő testszépítő törekvése volt.
A beszélgetés utolsó szakaszában a nézők vették át a szót. Az első kérdező azt firtatta, a gyümölcsevő denevérek is ultrahanggal tájékozódnak-e. Csorba Gábor kifejtette, az ultrahangos módszer feltehetőleg a barlangi (kisdenevér) populációk sajátja, azonban épp az elmúlt egy évben találtak olyan gyümölcsevő (nagy) denevért, amelyről bebizonyosodott: használ ultrahangot, de egyelőre nem tudjuk, mire.
A következő kérdező - aki a XVII. kerületi panellakása repedéseiben fedezett fel bőregereket, amelyek nyaranta belátogatnak a nappaliba - arra volt kíváncsi, hogyan lehet védekezni? Megtudtuk, a megoldás egy szimpla szúnyogháló. A válaszból ugyanakkor az is kiderült, hogy Békásmegyeren nem kevesebb, mint tízezer denevér él. Utoljára egy kislány kapott mikrofont, aki az egerek és a bőregerek rokoni viszonya iránt érdeklődött, amelyről Csorba Gábor lebbentette fel a fátylat: mint mondta, a denevérek annyira különböznek az egerektől, mint a piciny rágcsáló az elefántoktól.