Nincs szervezett doppingolás

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Dr. Bakanek György doppingszakértőt, a GYISM főtanácsadóját kérdeztük a teljesítményfokozás titkairól, az ellenőrzés lehetőségeiről és az elveszett aranyról.

Van valamilyen általános nemzetközi szabály az olimpikonok hazai doppingellenőrzésére? És ha igen, büntethető-e az adott ország, ha nem ellenőrizte megfelelően versenyzőit?
- Az olimpiai szabályozás szerepét átvette a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) általános szabályzata, ezen túl pedig még ránk vonatkozhat az Európa Tanács 1989-es doppingellenes kartája, amely azonban harmonizál az amúgy is mértékadónak tekintett Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség előírásaival. A WADA szabályzatát alá kellett írni minden ország sportszervezetének, Olimpiai Bizottságának és sportszövetségének; a deklarációt pedig az adott ország kormányának kellett hitelesítenie, amelyben kötelezi magát, hogy ezt a szabályzatot betartatja, és ehhez költségvetési forrásokat biztosít. Az athéni olimpia után azonban a magyar kormány egy módosított rendelet szerint vissza is vonhatja a támogatást, ha valamelyik sportszövetség nem működik együtt.

Fotó: Fábián Évi

A sportolók egyedül, "titokban" doppingolnak, vagy mindig van mögöttük egy orvosi, edzői team, akik segítik ezt?
- Nincs szervezett doppingolás. Azok az információk, amelyek szükségesek a doppingoláshoz, könnyen hozzáférhetők. Az interneten gyakorlatilag minden információ fent van: milyen hatása van egy szernek, hol lehet beszerezni, mennyibe kerül, milyen a szedési módszer stb.
Persze azt tudni kell, hogy nem minden sportra jellemző a doppingolás, amely csak a sportágak néhány százalékát fertőzte meg. A legtöbb pozitív doppingeset a kerékpárban, a biatlonban, az úszásban, az atlétikában és a súlyemelésben fordul elő - ilyen sorrendben. Az összes többi sportágban nincs is értelme a teljesítményfokozó szerek használatának. Erre ugyanis nagyon tudatosan kell készülni.

Egyes sportolók, szakemberek véleménye szerint a doppingszerek használata a profi sportban általános. A kérdés csak az, hogy mennyire jár az adott szer a doppinghatóság - laboratóriumainak - felkészültsége előtt?
- Csak azt lehet találni, amit keresünk; mindig az jár előbb, aki tudatosan és célirányosan olyan szerek fejlesztésén fáradozik, amelyeket az ellenőrző laboratóriumok még nem ismernek. Most sem a labor találta meg az amerikai sportolóknál a tetrahidrogesztrinont (THG), hanem egyszerűen az egyik sportoló feljelentette a másikat, mert talált egy gyanús fecskendőt. Ha nem jelentik fel egymást, máig THG-val készülnek az amerikaiak, és egyetlen doppinglabor sem lenne képes leleplezni őket. Természetesen ez is pénzkérdés. Az amerikaiaknak van és mindig is lesz pénze erre. Akiknek pedig nincs, azok kénytelenek manipulálni, aminek előbb-utóbb lebukás a vége. Itt nincs esélyegyenlőség.

Akkor egyszerűbb pusztán doppingversenyről beszélnünk.
- Sőt, már a géndoppingolás korszakába értünk, ahol a versenyző gyakorlatilag teljesen kicsúszik az ellenőrizhetőség alól. A sportgenomika a genotípusban rejlő variációk szerepét vizsgálja a teljesítmény-élettannal összefüggésben.

Mindezek fényében Önnek mi a véleménye arról, hogy legalizálják a doppingszereket? Úgyse lehet ellenőrizni mindent..
- Valóban, ezt sokan hangoztatják. Kis mennyiségű szer beadása orvosi szempontból is indokolt lehet, sőt akár kívánatos is, de sajnos a sportolók ebben nem partnerek. Ebben is elindulna a verseny és nem a megengedett adagot vennék be, hanem gyakran annak többszörösét. De elfogadom, hogy nincsenek könnyű helyzetben a sportolók. Minden oldalról iszonyú nyomás nehezedik rájuk: az embereket, és így a médiát, a szponzorokat stb. csak az eredmény érdekli. Nehéz igazságot tenni.

Magyar doppingtörténet/athen2004/20040824folytatodott.htmlElőször 1988-ban büntettek magyar sportolókat - az [origo] összeállítása

Ön szerint Annusék is vétettek?
- Nem állapítható meg. Annusék addig tiszták, míg be nem bizonyítják ennek az ellenkezőjét. Azaz kimutatják a vizeletükből, hogy valóban tiltott szert használtak. Máskülönben csak eljárási hibának vethetik alá őket. Annus ráadásul kétszer is elment az ellenőrzésre, és nem tudtak bizonyítani semmit. El lehetett volna tiltani két évre, mert nem ment vissza ellenőrzésre, de nem lett volna szabad elvenni tőle az aranyérmet...