Köptek az olimpiai csapat után

Az olimpiai csapat buszai október 30-án fellobogózott konvojban indultak a Margitszigetről a budaörsi vonatállomás felé. Az egyik buszon felirat hirdette: "Ne lőjetek ránk!" Ahogy haladtak a feldúlt Budapest utcáin, sok forradalmár felháborodottan köpött feléjük, más kiabálva kérdezte: "Hova menekültök?" Az olimpiára kiutazó sportolók megítélése nem volt egyöntetően pozitív.

"Ahogy mentünk keresztül a városon, éreztük, hogy az emberek nem egyformán gondolkodnak rólunk" - emlékszik Bolvári Antal. "Mintegy 80-90%-uk azt gondolhatta, hogy igen, menjetek el, mondjátok el a világnak, hogy mi is történik itt. De volt egy kisebbség, amely nem vette jó néven, hogy kimegyünk. Azt gondolták, hogy itthon lenne ránk szükség. Egyesek még bizony köptek is felénk."

Ferdinándy Géza emlékszik, hogy a konvojt két tank és két katonai dzsip kísérte. A buszokra zászlókat és vásznakat aggattak. Dobai Gyula emlékei szerint az egyik transzparensen az a felirat szerepelt: "Ne lőjetek ránk!" A sportvezetőség felkészült arra, hogy a hivatalos menetet a forradalmi ifjúság az államhatalommal azonosítja, és nekitámad. "A városban láttuk a srácokat jobbra-balra, géppisztollyal álltak a sarkokon" - meséli Dobai.

"A Moszkva téren keresztül haladva úgy nézett ki, hogy megdobálnak bennünket és attól féltünk, valami komolyabb balhé lesz" - emlékszik vissza Hunics József. Végül nem érte őket komolyabb inzultus, de a sértő kiabálások így is behallatszottak az autóbuszba. "Ültem a buszban, és jól hallható módon egy középkorú, jó kinézésű férfi erős hangon azt kiabálja: 'Hova menekültök?...' Senki nem adott rá választ, sportolók voltunk, ki akartunk jutni az olimpiára."

A sportolók jól emlékeznek rá, hogy köpködtek is utánuk. "Igen, köpködtek ránk az emberek a Széna téren" - erősíti meg Kassai Farkas András. "Pedig nagyon rendes emberek is voltak ott. A régi tornász sporttársaim például, akikkel együtt edzettem, ők védték a Széna tér egy pontját. Később mind eltűntek. Fölakasztották őket egytől-egyig."

"Bizony elég rosszallóan reagáltak ránk az emberek" - szögezi le Killermann Klára. "Egyet se láttam, aki örömmel vette volna, hogy mi elmegyünk, ők meg ott maradnak. Úgy érezhették, hogy ebben a helyzetben nem szabad elmenni." Hunics József arra emlékszik, hogy éljenzés is kísérte a menetüket. "Mindenünnen kiabáltak, különböző szép dolgokat, meg csúnyákat is. Boldogok voltunk, hogy megszabadultunk ettől a borzalmas cirkusztól, ami ott volt."