Sprint haza - visszaemlékezések, 1956. október 29.

Vágólapra másolva!
Annak ellenére, hogy ezen a napon az MTI-nek a sporthatóság vezetője, Hegyi Gyula azt nyilatkozta, hogy az olimpiai csapat előreláthatólag csupán a következő hétvégén, azaz nov. 3-4. körül utazik, maguk a sportolók már tudták, hogy az időpont ennél sokkal közelebbi: holnap indulnak. A tatai edzőtáborból és a sváb-hegyi Vörös Csillag Szállóból mindegyikük hazament összepakolni, ám a közlekedés a forradalmi Budapesten nem volt egyszerű. A sportolóknak másnap, 30-án délelőtt 10-re a Margitszigeti Szállónál kellett lenniük menetre készen.
Vágólapra másolva!

Goldoványi Béla:

"Telefonértesítés érkezik: 29-re autóbuszokat ígérnek, amelyek Tatáról felvisznek Budapestre. Felpakolva, aggódva várunk, de a pesti kocsik nem érkeznek. Már háromnegyed négy, s még mindig semmi. Pedig holnapra tűzték ki az indulást. Próbáljuk számba venni az itt levő személygépkocsikat: nincs elég hely mindenki részére. Így mindenki marad és vár. Végre mégis befutnak az OTSB autóbuszai. Nagy olimpiai zászló az elejükön."

Baranya István:

"Már a buszon próbálkoztunk Maturánál, az edzőnknél, hogy engedjen haza bennünket elköszönni. Nálunk kisbabát várt a feleségem, gondoltam, ez elég hivatkozás. Kiderült, még ő sem tudta, hogy hazamehetünk-e. Végül mindenki hazamehetett. Irigységünk Rózsavölgyi Pisti autója volt. Ott laktak a tizenharmadik kerületben, közel hozzánk és rögtön be is kéredzkedtem hozzá. Különösen ötvenhatban az a Tátra egy csoda volt és gyalogolnom se kellett.

Marosi József:

"A Rosenberg házaspár utcánál, a mai Hold utca, az OTSB székháznál szálltunk le a buszról. Egy ideig a Földessy Döncivel együtt lopakodtunk hazafelé. Nekem egészen a Semmelweis utcáig kellett botorkálnom. Az Astoria előtt szovjet tankok mászkáltak. Egy pillanat alatt átvillant az agyamon, hogy ha meglátnak a hátamon levő vívózsákkal meg a csomaggal, biztosan nem az lesz az első gondolatuk, hogy ez a fickó a magyar vívóválogatott egyik tagja. Egy ilyen vállra akasztható puskaformájú zsákban mi a fene lehet? Szerencsére nem kérdezték meg, mint ahogy akkoriban a kérdezés nem is volt divatban. Mikor elment egy tank, akkor mindig tovább szaladtam a következő házig és így házanként haladva szépen eljutottam a Semmelweis utca 2-be."

Hunics József:

"Kassai Farkassal gyalog mentünk el hozzánk, a Horváth Mihály térre és megnéztük, hogy mégis mi újság. Egyik faltól a másikig osontunk előre, villamosok nem jártak, és amikor hazaértünk, a Tavaszmező utcában úgy kelepeltek a golyók, mint a magvetésnél a kombájn. Mi a Horváth Mihály téri templom mögött laktunk, de a templom tornyából géppuskával lőttek, bár nem tudtuk, hogy kik. Azt viszont láttuk később, hogy egy lövéssel a fél tornyot szétlőtte egy tank."