"Le akarjátok győzni a Szovjetuniót?" - visszaemlékezések, 1956. október 23.

Vágólapra másolva!
Bár már benne van a levegőben, hogy ez a nap különbözni fog minden korábbitól, az olimpiai csapat tagjainak életében mégis minden rutinszerűen zajlik. Hevesi István Boros Ottóval elkéredzkedik a fogorvoshoz, Krebs Sándor a Mexikói úti lőtéren gyakorol, Nádori László a szabókhoz készül, hogy az olimpiai formaruhákat ellenőrizze, hisz néhány nap, és indul a csapat Melbourne-be. Az elmúlt évek rengeteg munkája végre megmérettetik.
Vágólapra másolva!

Kertész Alice:
"A zuglói sportcsarnoktól gyalogoltam hazafelé, át Óbudára. Számomra tulajdonképpen így indult '56. Fogalmam sem volt, mi történik körülöttem, csak azt láttam, hogy a Hősök terénél gyülekeznek az emberek, hatalmas a hangzavar. Még akkor sem tudtam, hogy mi ez, csak később, amikor hazaértem, és a rádióból értesültem a tényekről."

Takács Attila:
"Amikor kijöttünk a sportcsarnokból, szédületes tömeg fogadott. A fákra mindenütt kitűzve az orosz csapatok kivonulását követelő cédulák. Az Andrássy úton végig meg a nagyobb utakon ezt olvasták az emberek. A szövegekre nem emlékszem pontosan, de radikálisak voltak. Mindez úgy nézett ki, mintha bementél volna valahova délelőtt tíz órakor, kánikulai napsütésben, aztán tizenkettőkor kijössz, és egyméteres hó vár az utcán. Teljesen meg voltunk lepődve. Az ember álmában sem gondolta volna, hogy a magyar történelemben egyáltalán megeshet az, hogy ilyen forradalmi megmozdulás viharos hirtelenséggel és spontán kitörjön. A világon semmi nyoma sem volt annak, hogy itt valami ilyesmi történhet."

Bódy János:
"Én már ott megmondtam nekik, hogy 'le akarjátok győzni a Szovjetuniót?' Nem voltam politikus, csak egy sportoló voltam. Tettem a megjegyzést nekik, mert tudtam, hogy lehetetlen dolgot csinálunk, de kíváncsiságból természetesen odamentünk."

Ütő Géza:
"Fönn voltunk a Sváb-hegyen, a szállóban. Sosem felejtem el, a menyasszonyommal kimentünk a kertbe sétálni, és géppuskaropogást hallottunk. Valószínű, hogy a rádiónál dördültek el azok a fegyverek. Néhányan engedélyt kértünk a vezetőségtől, hogy lemehessünk a családunkhoz. Meg kellett ígérnünk, emlékszem, fogadalmat kellett tennünk, hogy nem veszünk részt semmilyen fegyveres harcban, olimpikonokhoz méltóan viselkedünk, és visszatérünk. Kerek perec megmondták, hogy nekünk egy a dolgunk: Magyarországot sikerrel képviselni az olimpián. A menyasszonyomat hazakísértem, de a Károlyi kertnél tovább már nem mehettem. Kőbányára, ahol édesanyámnál laktam, már nem jutottam el, így a keresztapámnál húztam meg magam. Az orrom előtt osztogattak fegyvereket teherautókról, de megmondom őszintén, nem vállaltam. Pedig nagyon bennem volt a szándék, ám féltettem az olimpiai terveinket. Azt hiszem, a fő motiváció az olimpiaféltés volt, hogy megmaradjon a csapat, és képviselhessük Magyarországot."