Befejeződött az olimpia

Vágólapra másolva!
Kart karba öltve vonultak fel a nemzetek sportolói a játékok utolsó napján a melbourne-i Központi Stadionban. A 16 napos küzdelemsorozat lezárult: az országok pontversenyét magasan a Szovjetunió nyerte, mögötte messze lemaradva áll az Egyesült Államok és Ausztrália. Magyarország az ötödik helyen. A legeredményesebb versenyző címét Keleti Ágnes érdemelte ki hat éremmel.
Vágólapra másolva!

16 napos küzdelemsorozat után december 8-án véget értek Melbourne-ben a XVI. Nyári Olimpiai Játékok. Az olimpiai játékok utolsó napján már csak két esemény szerepelt a programban: előbb a Jugoszlávia - Szovjetunió labdarúgó bajnoki döntő mérkőzést játszották le, majd sor került a záróünnepségre. Az ünnepélyt most rendhagyó módon rendezték: egy kínai kisfiú ötlete ugyanis az volt, hogy a sportolók ne országonként vonuljanak fel, mint a nyitóünnepségen, hanem összekeveredve és egymást átkarolva.

"Kedves Uram! Én kínai fiú vagyok" - írta a 17 éves John N. Wing levelében. "Azt javaslom, iktassanak be a záróünnepség műsorába egy felvonulást, és ez különbözzék attól, amelyet a megnyitón láttunk." A fiú ötlete most megvalósult: a különböző nemzetek sportolói elvegyülve, már-már rendezetlenül, de szélesen mosolyogva hömpölyögtek a stadionban a záróünnepség legszebb perceiben. Öt világrész nagyszerű férfi és női sportolóinak találkozója ezúttal is bebizonyította, hogy az olimpia a hagyományokhoz híven a békét, a különböző nemzetek fiainak és leányainak sportvetélkedését igyekszik minél jobban elősegíteni.

A sportolók és a nőzők 16 nap után most búcsút vettek egymástól. Izgalmas olimpia volt, amelyen színvonalas találkozók láthattunk. Ezt bizonyítja, hogy egyre-másra dőltek meg a régi világ és olimpiai rekordok. Magyarország sportolóinak sem kell szégyenkezniük. Bár az indulás előtt kirobbant forradalom rányomta bélyegét a felkészülésükre, a nehéz körülmények között is elért 26 érem (9 arany-, 10 ezüst-, 7 bronz) mutatja, hogy ezek a sportolók az élmezőnybe tartoznak. Az olimpiai játékok legeredményesebb versenyzője pedig nem már, mint a magyar tornásznő, Keleti Ágnes volt, aki négy arany- és két ezüstérmet szerzett.

A Times dicséri a magyar sportolók olimpiai szereplését. Megemlíti, hogy fogyatékos felszereléssel, kevés edzéssel és rossz idegállapotban is nagyszerű sikert arattak. Sportszerű viselkedésük bámulatba ejtett mindenkit. A magyarok többet tettek az olimpiai eszméért, mint bárki más - írja az angol lap.

A nem hivatalos pontversenyben (7-5-4-3-2-1-es pontozásos rendszer alapján) a következő sorrend alakult ki a nemzetek között:

Szovjetunió 622 pont
Egyesült Államok 497 pont
Ausztrália 239.5 pont
Németország 206.5 pont
Magyarország 193 pont
Anglia 162.5 pont
Olaszország 159 pont
Svédország 140 pont
Japán 127 pont
Franciaország 108.5 pont
Románia 108 pont
Szovjetunió 622 pont
Egyesült Államok 497 pont
Ausztrália 239.5 pont
Németország 206.5 pont
Magyarország 193 pont
Anglia 162.5 pont
Olaszország 159 pont
Svédország 140 pont
Japán 127 pont
Franciaország 108.5 pont
Románia 108 pont
Finnország 98.5 pont
Lengyelország 73.5 pont
Csehszlovákia 71 pont
Törökország 61 pont
Kanada 52 pont
Irán 42 pont
Bulgária 31.5 pont
Dánia 26 pont
Írország 25.5 pont
Dél-Afrika 24 pont
Jugoszlávia 22 pont
Dél-Korea 22 pont
Új-Zéland 20 pont
Argentína 18.5 pont
Norvégia 18 pont
Chile 17 pont
Mexikó 14 pont
Ausztria 12 pont
Belgium 11 pont
Brazília 9 pont
Trinidad 7 pont
India 7 pont
Uruguay 6 pont
Izland 5 pont
Svájc 5 pont
Pakisztán 5 pont
Bahama 4 pont
Görögország 4 pont
Portugália 3 pont
Nigéria 2 pont
Spanyolország 1 pont
Kuba 1 pont