Három magyar birkózó is éremesélyes

Vágólapra másolva!
Van miért drukkolni a holnapi kötöttfogású birkózódöntőn, a magyarok közül ugyanis a légsúlyban induló Hódos Imre és a pehelysúlyban versenyző Polyák Imre is olimpiai éremre esélyes súlycsoportjában. Baranya István viszont követte a tegnap kieső Kovács Gyulát.
Vágólapra másolva!

Jól szerepeltek a magyar birkózók a december 3-án kezdődő kötöttfogású versenyben. A hét magyar induló közül Baranya István lepkesúlyban, Hódos Imre légsúlyban, Polyák Imre pehelysúlyban aratott pontozásos győzelmet. Különösen Polyák Imre világbajnok gyűrt le nehéz ellenfelet az olasz Trippa személyében, aki az 1953. évi nápolyi világbajnokságon éppen Polyák felett aratott győzelmével harcolta ki az ezüstérmet. Az elődöntők a nagyobb súlycsoportokkal folytatódtak, ahol könnyűsúlyban Tóth Gyula már a 12. percben két vállra fektette román ellenfelét. Váltósúlyban Szilvásy Miklós kikapott egy török birkózótól. Félnehézsúlyban Kovács Gyula sem boldogult a törökkel. A középsúlyban induló Gurics viszont pontozással győzött.

A kötöttfogású birkózó olimpiai bajnokság második fordulója kedden már korán megkezdődött. Az elmúlt naphoz hasonlóan délelőtt a lepke-, lég- és pehelysúlyú versenyzők küzdelmére került sor. A három súlycsoportban szereplő Baranya, Hódos és Polyák ezúttal is szőnyegre lépett, és mindhárman újabb pontozásos győzelmet arattak.

A magasabb súlycsoportok közül négyben szorítóban léptek a magyarok, és hárman újabb győzelmet arattak. Könnyűsúlyban Tóth Gyula újra győzött - ezúttal pontozással. Váltósúlyban Szilvásynak most győzelmet sikerült szereznie. Középsúlyban Gurics igen neves versenyzőt győzött le a török Atli személyében. Egyedül a félnehézsúlyú Kovács Gyula szenvedett újabb pontozásos vereséget, és mivel előző meccsét is elveszítette, most kiesett a további küzdelmekből.

Ma rendezték a kötöttfogású verseny harmadik fordulóját, és a résztvevők nagy harcot vívtak egymással a döntőbe jutásért. Baranya István kikapott olasz világbajnok Ignazio Fabrától, és ezzel kiesett. "Nagyon kedves süketnéma ember volt. Nem nyújtottam fényes birkózást, ez az igazság" - ismeri el Baranya.

Hódos Imre viszont tusgyőzelmet szerzett, és így súlycsoportjában igen előnyös helyzete van. Pehelysúlyban Polyák Imre világbajnok ismét győzött, és ezzel már biztos, hogy az első három között fog végezni. Könnyűsúlyban Tóth Gyula ismét megállta a helyét, és újabb győzelmével a legnagyobb esélyese lett az első vagy második helynek. Gurics és Szilvásy is kiestek ebben a fordulóban.

Gurics György azt mondja, őt nagyon zavarta a szovjetek elleni uszítás. "'Így kell megverni az oroszt, ezt kell csinálni vele, amazt kell csinálni', kiabálják, aztán úgy kaptam ki, mint a pinty. Kartozija a riválisom volt már a pályafutásom kezdetétől. Annyi szovjet bíró van, hogy művész, aki nyerni tud egy ilyen klasszis ellen."

A magyarok közül talpon maradt tehát Hódos Imre, Polyák Imre és Tóth Gyula. Ők bekerültek a holnapi döntőbe. Hódos legfőbb riválisai légsúlyban a svéd Vesterby és a német Kammerer, mindhármuk három hibapontot gyűjtött eddig. Döntőben van még a szovjet Vyroupjajev és a román Horvath. Pehelysúlyban Polyák Imre legnagyobb ellenfele a finn Makinen, aki a harmadik fordulóban erőnyerő volt, és így mindössze egy hibapontja van. Ebben a súlycsoportban mérkőzik még a török Sille és a szovjet Dzneladze is. Nagy meglepetés volt, hogy a kitűnő olasz Trippa kétvállas vereséget szenvedett, és ezzel kiesett, és vereséget szenvedett az eddig hibapont nélkül álló török Sille is, méghozzá attól a svéd Hakansontól, akin már ez a pontozásos győzelem sem segített.

Tóth Gyula könnyűsúlyban indul, és itt csupán ő és az egy hibapontos, finn Lehtinen maradt állva. A döntő harmadik résztvevője az egyaránt öt hibapontos, bolgár Sztojanov, az osztrák Brödzner és a török Dogan közül kerül ki.