Elegánsan győzött a kardcsapat

Vágólapra másolva!
"Kezet fogunk velük, megverjük őket és kész" - döntötték el a magyar kardcsapat tagjai, és megszégyenítő vereséget mértek a szovjetekre. A magyar kardozóknak bérelt helyük van a dobogó legfelső fokán, így nem keltett nagyobb meglepetést, hogy most is megszerezték az első helyet. A kardvívás a legeredményesebb olimpiai sportágunk, hiszen amióta rendeznek csapatbajnokságot a modern olimpiák történetében, két olimpia kivételével mindig Magyarország vitte haza az aranyérmet.
Vágólapra másolva!

A magyar-szovjet mérkőzésen hatalmas hangorkán biztatta a magyarokat. A rendezőknek hangosbeszélőn kellett megkérniük a nézőket, hogy ne buzdítsák ilyen lelkesen a magyar kardozókat, mert ebben a lármában nem lehet lefolytatni a versenyt. A magyar versenyzők bevitt tusait ugyanis olyan üdvrivalgás és zajos tetszésnyilvánítás követte, hogy az egymáshoz közelálló versenybírák sem értették meg egymást.

A tegnap kezdődő kardbajnokságban a Hámori Jenő-Kárpáti Rudolf-Kovács Pál-Gerevich Aladár-Magay Dániel-Keresztes Attila-összeállítású kardcsapat könnyedén jutott a legjobb négy közé, miután 9:1-re verte az amerikaiakat. A döntőben Magyarország mellett a Szovjetunió, Lengyelország és Franciaország vett részt. Franciaországot, a nagy vívóhagyománnyal rendelkező nemzetet 12:4-re győztük le. A másik ágon Lengyelország 9:7-re diadalmaskodott a Szovjetunió felett. Így a döntők második fordulójában Magyarország a Szovjetunió, Lengyelország pedig Franciaország ellen mérkőzött.

A magyarok a szovjetek elleni mérkőzés előtt úgy döntöttek, ők nem bojkottálják a versenyt. A magyar kardozók jól ismerték a szovjet versenyzőket, hiszen kijártak hozzájuk Moszkvába vívást tanítani. "Nem akartuk provokálni őket azzal, hogy nem fogunk velük kezet vagy ilyesmi. Tudtuk, hogy átlagfiúk ezek" - mondja Hámori Jenő, a győztes kardcsapat egyik tagja. Magyarország 9:7-re verte a Szovjetuniót. 9:4-es állásnál a magyar csapat úgy látta, hogy győzelme fölényes, ezért feladta a hátralévő mérkőzéseket, a végeredmény így lett 9:7. A magyar együttesnek hatalmas közönségsikere volt. Minden győztes csörtét hatalmas üdvrivalgással fogadott az ausztrál nézősereg, amelynek a magyar versenyzők lettek a kedvencei .

Mivel a másik ágon nagy meglepetésre a lengyelek 10:6-ra diadalmaskodtak a franciák felett, a végső döntőben Magyarország csapata Lengyelországéval csapott össze. Az aranyérmet eldöntő Magyarország- Lengyelország mérkőzés zsúfolt ház előtt zajlott le. A magyar csapat ellenállhatatlanul kezdett, és hamarosan 6:0 volt az eredmény. Különösen Gerevich vívott lenyűgözően. Ezután a szőke Zablocki legyőzte Kovácsot, majd Keresztes szerzett pontot és így 7:1 lett az eredmény. A következőkben Kuszewsk megverte Kárpátit (7:2), nem sokkal utána Kovács 8:2-re állította az eredményt. Ezután két lengyel győzelem következett. Zablocki Keresztest, Pawlowski pedig Gerevichet győzte le (8:4). Kovács állította be a végeredményt, aki Kuszewski felett győzedelmeskedett, és így magyar csapat 9:4 arányban harmadik döntőbeli mérkőzését is megnyerte, és ezzel bajnoki aranyérmet szerzett.