Olimpiai láz Melbourne-ben

Vágólapra másolva!
Melbourne-ben már nagyjából mindennel elkészültek a XVI. Nyári Olimpiai Játékok megnyitására. 180 európai szakács várja az érkezőket.
Vágólapra másolva!

Az olimpiai falu készen várja a versenyzőket, csupán az edzőpályákkal nem készültek még el, mert az esős idő erősen akadályozta a munkálatokat. Addig is, amíg ezek teljesen elkészülnek, külön helyeket bocsátanak a sportolók rendelkezésére, edzés céljára. Az első külföldi sportolók, a malajziaiak már el is foglalták helyüket az olimpiai faluban.

A nyári olimpiai játékok szervező bizottsága 180 szakácsot toborzott Európában. Ezeknek útját a legnagyobb titoktartással kezelik, nehogy a nagyobb melbourne-i szállók és éttermek "elszipkázzák" őket.

Az ausztráliaiak kérni fogják a NOB-ot, függessze fel azt a szabálypontot, hogy csak azokban a számokban lehet olimpiai versenyeket rendezni, amelyekben legalább 12 induló van. A kérés valóban jogos, mert igazságtalan lenne, hogy hosszú utat megtett sportolók csak azért ne vehessenek részt a küzdelmekben, mert a nagy távolság és költség miatt esetleg nem lesz abban a versenyszámban 12 résztvevő.

***

Az Egyesült Államok olimpiai labdarúgó válogatottja pénteken gyülekezik Los Angelesben, ahonnan október 21-én repülőgépen kelnek útra. Útjuk során Tokióban, Szöulban, Hongkongban, Manilában és Dzsakartában állnak meg, hogy edzőmérkőzéseket játsszanak, és csak november 16-án érkeznek az olimpia színhelyére. Az Egyesült Államok labdarúgó együttesének első olimpiai ellenfele Jugoszlávia csapata lesz. A mérkőzésre november 24-én kerül sor.

***

Squaw Valley-ban, az 1960. évi téli olimpiai játékok színhelyén a hét folyamán gyűlnek össze a nemzetközi téli sportszövetségek képviselői, szakemberei, hogy megvizsgálják a helyi adottságokat, és tanácsokkal szolgáljanak az olimpia megrendezéséhez szükséges versenypályák építésével kapcsolatban. A javaslatokat azután a NOB melbourne-i kongresszusa elé terjesztik.