Egyiptom nélkül is 73 résztvevő

Vágólapra másolva!
Alig több, mint egy hónap van hátra a XVI. Nyári Olimpiai Játékok kezdetéig, és lassan véglegesedni látszik a rajtlista. A lengyelek a melbourne-éhez hasonló klímájú dalmáciai Splitben készülnek.
Vágólapra másolva!

Az egyiptomi Olimpiai Bizottság hivatalosan közölte, a szervező bizottsággal, hogy nem vesz részt az 1956. évi melbourne-i nyári olimpiai játékokon. Egyiptom lemondásával 73-ra csökkent az olimpián résztvevő országok száma, amely még így is rekordot jelent az 1952. évi helsinki olimpiához viszonyítva.

Pénteken avatták fel Melbourne-ben a 250.000 fontsterling költséggel épített ökölvívó csarnokot. Az avató mérkőzésen Bruno Visitin olasz könnyűsúlyú hivatásos ökölvívó 12 menetes küzdelemben pontozással győzött az ausztráliai George Barnes ellen.

A belgrádi "Politika" pénteki számában bírálja a jugoszláv Olimpiai Bizottságot azért, hogy a tervbe vett 45 olimpiai versenyző és 10 kísérő helyett csak 41 sportolót és 14 kísérőt küldenek Melbourne-be.

A lengyel atléták edzőjük kíséretében megérkeztek Splitbe, ahol három héten át folytatják olimpiai előkészületeiket. A dalmát partvidék éghajlata ugyanis nagyon hasonlít Melbourne klímájához.

Dél-Afrika tíz sportágban indít versenyzőt az olimpián. A dél-afrikaiak 51 versenyzőt és hét kísérőt küld Melbourne-be.