Maróth Miklós válaszol a fel nem tett kérdésekre

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Tisztelt Maróth Professzor úr! Ön értékes előadásában összevetette egymással a judaizmust, az iszlámot és a kereszténységet. Nem értem, hogy mit jelent itt a "törvény vallása" kifejezés és a kereszténység miért nem az? (Török Ernő)

Az iszlámban és a judaizmusban a törvény áll a teológia középpontjában. A törvények rigorózus betartása révén lehet üdvözülni. A kereszténységben Jézus kereszthalála és a belőle fakadó megváltás, illetve az ezt taglaló hittudomány a teológia lényege. Mi magunk erkölcsi alapelvekkel szembesülünk (a tíz parancsolat), de az ezek szerinti életet nem pontosan körülhatárolt törvények, hanem lelkiismeretünk parancsára vitelezzük ki. A törvények előírják, hogyan kell mosdani, milyen hosszú legyen a ruhánk, hogyan kell az állatot levágni stb. Ezek vezetnek az üdvözüléshez. A kereszténységben - merem remélni - saját tapasztalatából tudja, hogy ez egészen másként van.

Jól tudom hogy nemcsak a zsidóknál volt képtilalom, de az iszlámban is érvényes? Ha igaz, akkor miért? (emefke)

Az iszlámban az Omajjád Abdalmalik kalifa vezette be a képtilalmat 700 körül. A hódító hadjáratok ugyanis elakadtak, így nem volt hadizsákmány sem, az államkincstár kiürült. A kiadások fedezését úgy tudták megoldani, hogy bevezették a képtilalmat, majd ennek ürügyén "államosították" a keresztény templomok és kolostorok aranykincseit. Ugyancsak a gazdasági válság miatt és az arab példát követve vezette be Bizánc is a képtilalmat röviddel később 730 táján, majd hasonló okoknál fogva a latin egyház is (Martell Károly) 750 tájékán. Ez utóbbiak (a latin egyház) később a képtilalmat teljesen föloldották, Bizánc részben, a muszlimok egyáltalán nem.

A fórumon olvasható véleményről kérném tisztelt Előadó úr álláspontját (különös tekintettel arra, hogy maga is ellenezte Törökország EU-tagságát). Köszönöm válaszát. (tarptki)

A fórumon ez olvasható
: "Az egész előadás egy nagy tévedés, kishitű balgaság. Az arab ugyanis a történelem folyamán mindig is erőszakos barbár műveletlen módon elárasztotta kifosztotta kirabolta a művelt világot. Barbár módon lerohanták a görögöket is, de szétdúlták, kirabolták és tönkretették a török csürhéi Magyarországot is a mohácsi vész után. Magyarország a török dúlása és gonosz kufár rablóhadjárata után három részre szakadt, majd a középső része a jelenlegi alföld területe a török emberrablók miatt szinte elnéptelenedett. Később pedig miután kiűzték a törököt hazánkból már hiába próbálták meg nemzetiségek betelepítésével benépesíteni a lakatlanná vált területeket. A török annyira leigázta kirabolta és tönkretette magyarországot hogy annak a későbbi következménye lett a gyalázatos trianoni szerződés, az ország megcsonkítása is. Úgyhogy az átkozott nyomoron a primitív megaláztatásokon, a fosztogatásokon, kívül mást nem kapott Európa az araboktól. Vagyis a kérdésre az egyértelmű válasz a nem, NE legyen törökország EU-tag. Tessék megnézni babolcsai bácsi azt hogy hogy viszonyulnak ciprushoz. Az EU pedig nem fogja a tárgyalásokat megkezdeni velük, akkor ha ciprus témakörében ragaszkodnak a primitív rögeszmés fanatikus radikális erőszakos kapzsi gonosz baromságaikhoz."

Törökország EU-csatlakozását több oknál fogva elleneztem, ezek közül az első és önmagában véve elegendő ok az, hogy Törökország nincs Európában. Ha őket fölvesszük az EU-ba, akkor Kínát miért nem? A további okok kifejtése nagyobb teret és hosszabb nekifutást igényelne. Ami az idézett fórum-hozzászólást illeti, abban alapjában véve azt nem értem, hogy ha írója ilyen magabiztos tudással rendelkezik és veszi a bátorságot mások - szakemberek - kioktatására, akkor miért hallgat meg ilyen ismeretterjesztő előadásokat. Egyébként az arab kultúra és az iszlám tanulmányozása nem keverendő össze a futballal, amelyhez tudvalevőleg mindenki ért. Ezen túlmenően az angolok katonailag leigázták a fél világot és gazdaságilag kizsákmányolták őket, a franciák nem különben. A németek is tönkretették fél Európát, az oroszok meg még őket is túlszárnyalták. Mindez nem érv Shakespeare, Gounod, Goethe és Dosztojevszkij ellen. Az arabokról beszélve én az ő Shakespeare-jükről, Gounod-jukról, Goethéjükről és Dosztojevszkijükről beszéltem, nem pedig történelmükről. Ezt sajnos a dühödt levél írójának nem sikerült fölfognia. Az iszlám világa valóban sok bűnt követett el a keresztény világ ellen, mint ahogyan ez fordítva is igaz. Ezért kért bocsánatot a pápa Damaszkuszban az Omajjád mecsetben minden muszlimtól azokért a bűnökért, amelyeket a keresztények követtek el az iszlám híveivel szemben. Ezt a szép gesztust a magam részéről megalapozottnak találom, és még akkor is csak helyeselni tudom, ha fordított irányú bocsánatkérésre is lenne ok, de arra hiába várunk. A dühödt levél írója sajnos pápább akar lenni a pápánál.

NB: a ciprusi kérdésben Törökország álláspontját támogatom.