Marosi Ernő

Művészettörténet - az emlékezés tudománya?

Az ifjú Goethe a strassburgi dóm előtt (II)

Johann Wolfgang von Goethe (1749-1832) 1770-es tanulmányútján ismerte meg Strassburg gótikus katedrálisát, a Münstert. Barátjával, Johann Gottfried Herderrel (1744-1765) együtt tartózkodott a városban, akit ebben az időben szintén a művészet és a szépség történetisége foglalkoztatja: "Minden emberi tökéletesség nemzeti, világi és egyéni" - írta, hozzátéve: a művészet "Isten megnyilatkozása a történelem létrejöttében". Goethe hasonlóképpen az "ónémet építészet" esztétikumának szükségszerűségét hangoztatja, és elutasítja azokat a kísérleteket, amelyek minden kor és minden nép művészetét egyazon elvre kívánták visszavezetni (mint pl. a winckelmann-i klasszicizmus).

Strassburg, a Münster délnyugatról. Johann Jakob Arhardt rajza, 1672, Bécs, Albertina A 17. századi rajz, amelynek rézbe metszett reprodukciói még Goethe strassburgi tartózkodása idején is forgalomban voltak, a nevezetes Münster igen pontos képe, a nézőpont megválasztása és az épület szerkezetének világos visszaadása miatt kitűnő ábrázolás. A józan felvétel ugyanakkor éppen ellenkezője a Goethe által leírt benyomásnak: a monumentalitás hiányzik belőle.

Strassburg, a Münster homlokzata A strassburgi Münster homlokzata máig megőrizte eredeti kapcsolatát a középkori város szerkezetével. Nem vágtak előtte kényelmes rálátást biztosító előteret, így megmaradt a szűkös téren a kisebb léptékű épületek fölé magasodó, egészében át sem tekinthető "felhőkarcoló" homlokzat eredeti hatása. Goethét nyilvánvalóan ez nyűgözte le. Az esszéjében magasztalt és mitikus hősként tekintett Erwin "von Steinbach" építőmester 1318-as halálát egy máig megőrzött, kőbe vésett felirat örökíti meg. Erwin mester azonban nem volt a strassburgi homlokzat szerzője. Annak elképzelései 1275 táján, több tervváltozat kidolgozásával indultak, s az először 1284-ben említett Erwinnek e tervek összehangolásában s a két tornyosnak elképzelt homlokzat alsó részeinek megépítésében volt szerepe. A rózsaablak szintjét 1340 körül fejezték be, s a tornyok harmadik szintjét 1365-re építették meg. Közöttük 1383-ban kezdték el a harangokat befogadó, két ablakos emeletet, amelynek beiktatásával a homlokzati építmény egyenes vonalú párkánnyal zárt tömb lett. Az egyetlen, északi torony terve az 1399-ben építőmesterré szerződtetett Ulrich von Ensingen tervei szerint épült meg, sisakját 1439-re Johannes Hültz fejezte be. Egyöntetűségről, szükségszerű törvényszerűségről s egyetlen "bábeli gondolatról" tehát szó sincs.

vissza az előadásra