Marosi Ernő

Művészettörténet - az emlékezés tudománya?

Az ifjú Goethe a strassburgi dóm előtt (I)

Johann Wolfgang von Goethe (1749-1832) 1770-es tanulmányútján ismerte meg Strassburg gótikus katedrálisát, a Münstert. Barátjával, Johann Gottfried Herderrel (1744-1765) együtt tartózkodott a városban, akit ebben az időben szintén a művészet és a szépség történetisége foglalkoztatja: "Minden emberi tökéletesség nemzeti, világi és egyéni" - írta, hozzátéve: a művészet "Isten megnyilatkozása a történelem létrejöttében". Goethe hasonlóképpen az "ónémet építészet" esztétikumának szükségszerűségét hangoztatja, és elutasítja azokat a kísérleteket, amelyek minden kor és minden nép művészetét egyazon elvre kívánták visszavezetni (mint pl. a winckelmann-i klasszicizmus).

Johann Wolfgang Goethe. Georg Friedrich Schmoll rézkarca, 1774-75

Az építészet eredete - allegorikus rézmetszet Marc-Antoine Laugier (1713-1769) Essai sur l'Architecture c. munkájának (Párizs, 1753) címlapjával szemben A francia jezsuita szerző elsőként alkalmazza a festőiség, a kifejezés olyan szempontjait az uralkodó klasszicista francia építészetelmélettel szemben, amelyek mindenekelőtt az angliai felvilágosodás művészetszemléletében jutottak nagy szerephez. Laugier volt az Angliában elterjedt tájkert egyik első francia propagátora is. Nagy jelentőségű munkájában Laugier a természeti szépséget jelöli meg az építészet eredeteként is, leírva a középkori építészeti tér (pl. a párizsi Notre-Dame) lenyűgöző érzelmi hatását. Goethe - jellemző módon - a gótikus téralkotással egyáltalán nem foglalkozott: csak a strassburgi homlokzat foglalkoztatta. A Laugier művét illusztráló rézmetszeten az Építészet allegorikus nőalakja antik épülettagozatokra támaszkodva irányítja egy ágas fatörzsekből és fölöttük összeboruló ágakból összerótt kunyhó építését. Ez az ősi építészet közös eredete: mind a klasszikusé, mind a középkorié. Az elgondolás Vitruvius építészetelméletére megy vissza: "...előbb villás fákat állítottak fel, s vesszőket fontak át rajtuk, sárral tapasztották be a falakat, mások a sárrögöket kiszárították, s ebből emelték a falakat, majd fával összekötötték őket, s hogy az eső és a hőség ellen védekezzenek, náddal és lombbal fedték. Mivel pedig ezek a tetők téli viharoknál nem tudták távol tartani az esővizet, oromfedeleket csináltak, s a ferde tetőket sárral borítván ereszeket vezettek le." (II.1,3: Vitruvius: Tíz könyv az építészetről, ford. Gulyás D., Budapest 1988, 52.) Goethe hevesen vitatja ezt a tézist.

vissza az előadásra