Máray Tamás

Vágólapra másolva!
Hálózatok hálózata: az internet
Vágólapra másolva!

I. Bevezetés

A kommunikáció egyidős az értelemmel. Sőt, talán meg is előzi, hiszen még a nem az értelmes lények közé sorolt, biológiailag alsóbb rendű állatfajok egyedei is ösztönösen kommunikálnak. Információt közölnek egymással. Mindenkinek, aki nem egyedül, elszigeteltségben él, hanem társas lény, szüksége van erre.

Az információ-feldolgozó képesség (pl. a fejlett élőlények agya) csak akkor ér valamit, ha információhoz juttatjuk. Az információ származhat közvetlen fizikai környezetünk érzékszerveinkkel való észleléséből ("letapogatásából") vagy más lényekkel bonyolított kommunikációból. A kommunikáció révén a világról olyan információkhoz is hozzájuthatunk, amelyet nem mi magunk közvetlenül észlelünk. Tudomást szerezhetünk például tőlünk távol lévő vagy számunkra nem érzékelhető dolgokról. Kitágul tehát a világ, térben is és időben is, megismerhetjük mások gondolatait és közölhetjük velük a magunkét, és mindezzel megsokszorozódnak a lehetőségeink, képességeink.

Mióta ember az ember, állandóan informálódni akar, információs éhségben szenved. Hisz az információ birtoklása, megszerzése mások előtt adott esetben előnyt, hatalmat, jobb pozíciót, esélyeket jelenthet. De napról napra, percről percre információra van szükség akkor is, ha egyszerűen csak élni, boldogulni akarunk magunk vagy mások hasznára.


1. ábra





2. ábra



3. ábra

Forrás: ORIGO

4. ábra



Az információéhség csillapítására, az információ begyűjtésére, továbbítására és megosztására sok különféle berendezést, segédeszközt és módszert találtak ki a történelem során. Ezzel foglalkozik távközlés története.

Havass Miklós előadásában hallottunk arról, hogy az ember mint gondolkodó, intelligens lény saját fogyatékos képességeinek a kiegészítésére különféle eszközöket konstruál. Ezek közül az egyik legérdekesebb, a számítógép a gondolkodást segítő berendezés. A számítógép tehát "gondolkodni" képes, primitív intelligenciával rendelkező masina. (Még ha nem olyan ügyesen gondolkodik is, mint az ember, legalább bizonyos típusú feladatokat sokkal gyorsabban és pontosabban tud megoldani, és már ez is valami.) Hogy a számítógép működhessen, információra van szüksége. Ahogy az ember lehetőségei kitárulnak, képességei megsokszorozódnak, ha társaival kommunikálni tud, hasonlóan igaz ez a számítógépekre is.


5. ábra