Anyagtudományi Verseny középiskolás csapatok számára

Vágólapra másolva!
A Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Kara idén is meghirdetiközépiskolás csapatok számára az Anyagtudományi Versenyt. Atanulmányi verseny központi témája idén a napenergia hasznosítása.Célunk az, hogy a versenyfeladatok megoldása során a diákok aszolártechnológiák és az anyagtudomány kapcsolatában rejlőszépségeket felfedezzék.
Vágólapra másolva!

A tudományos utánpótlás-nevelésében szerzett tapasztalatainkra
alapozva meggyőződéssel állíthatjuk, hogy a diákok, számukra eddig
ismeretlen új világba nyerhetnek a közeljövőben bepillantást az
Anyagtudományi Verseny által. Ennek az "ismeretlen új világ"-nak a
természete pedig olyan különleges, hogy mindvégig ott van mindnyájunk
orra előtt, mégis csak azok láthatják meg, akik érdeklődve tekintenek
a környezetükre és szemfülesebbek, mint a többiek. Azok a diákok,
akik részt vesznek ebben a versenyben, éppen azok közé tartoznak, akik
láthatják, megtapasztalhatják, mi rejtőzik a színfalak mögött, akik
kíváncsiságuk által betekintést nyerhetnek az anyagok különös
világába!
És miért éppen a napenergia és az anyagtudomány kapcsolatára
fókuszál az idei versenykiírás? Többek között arra akarjuk felhívni
a figyelmet, hogy nap gyermekei vagyunk. Hiszen a világunkat felépítő
anyagok atomjai, mind-mind egy nap (csillag) belsejében keletkeztek
magfúzió és maghasadás által. Azaz a testünket építő molekulák
és atomok valószínűleg egyazon napból (csillagból) származnak és
valaha mindannyian ugyanazon fényes csillagok atomjai voltunk a
világűrben. Milyen megkapó, hogy nem csak eredetünk, de további
létezésünk is tulajdonképpen egy csillagtól (a naptól) függ, ami
energiával látja el földünket és élteti ezt a bonyolult
ökoszisztémát. Többek között azzal, hogy energiát szolgáltat a
növények fotoszintéziséhez. Az élethez való energián túl a nap a
technológiai társadalom energiaéhségét is csillapítani tudja,
megoldva az új évezred számos komoly kihívását.
Energiaéhség és tudásszomj. Hm... Micsoda kihívás, napenergiával
ellátni az energiafaló technológiai társadalmat! Rajta, lépj be az
anyagtudomány különös világába és segíts jobbá tenni a világot!
A verseny hivatalos honlapjának a címe: http://mak.uni-miskolc.hu/verseny/