Restaurálni kell a berlini falat

Vágólapra másolva!
Rossz állapotban van a berlini fal, ezért eltűnhetnek a keleti felére festett képek, amelyek a történetét mondják el az utókornak. Ezért a festők egy csoportja a hatóságokhoz fordult segítségért.
Vágólapra másolva!

(MTI) - Az East Side Gallery-nek elnevezett 1300 méteres fal keleti fele az egyik legnagyobb szabadtéri kiállítás. 1990-ben 24 országból érkezett 118 művész festette. Ma már minden útikönyv ajánlja megtekintését. Egyes képei, mint például Brezsnyev és Honecker csókja, legalább olyan ismertek, mint maga a fal.

2000-ben az East Side Gallery Művészei elnevezésű társaság 330 métert renováltatott. A félmillió eurós költséget egy festéküzem tulajdonosa fizette - írta a Corriere della Sera című olasz napilap. Mára a fal többi része is olyan rossz állapotba került, hogy sürgősen meg kellene javítani. Az időjárás viszontagságai, az autók okozta vegyi szennyezés megtették a magukét. Fémelemei elrozsdásodtak, a cement porlad és a turistaáradat tovább rontotta a helyzetet. Van, aki egész darabokat visz belőle haza emlékbe és vannak, akik új graffitikkel akarván díszíteni, eltüntetik a régi képeket.

Kani Alivi, a csoport elnöke szerint a teljes restaurációhoz 2 millió euróra lenne szükség. Ebben a fal megerősítésén kívül benne lenne az az összeg is, amelybe a képek újrafestése kerülne. A tervek szerint ezt ugyanazok a művészek csinálnák, akik az eredeti képeket megfestették 1990-ben. (Közülük öten már meghaltak). Az illetékes hatóságok közölték, hogy szabad kezet adnak a munkálatokhoz, amelyekhez 1,3 millió euróval járulnak hozzá. Kérdéses, hogy a hiányzó 700 ezer honnan jön össze.