Mamut a Jászságban

Vágólapra másolva!
Összegyűlt a kutatómunkához szükséges pénz, így legkésőbb szeptember elején megkezdődhet a Jászfelsőszentgyörgy határában talált mamutcsontlelet feltárása.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo](MTI) - Kertész Róbert, az ásatást vezető régész szerint a munka minimálisan több százezer forintos költséggel jár. A szolnoki Damjanich János Múzeum szakembere kiemelte, hogy a szükséges összeget döntően a jászberényi és a jászfelsőszentgyörgyi önkormányzat valamint az érintett földterületen gazdálkodó mezőgazdasági szövetkezet pénzbeni felajánlásai révén sikerült előteremteni.

Kertész Róbert elmondta: a mamut csont- és agyarmaradványaira egy amatőr régész bukkant, s a maradványok mennyisége alapján jó esély van arra, hogy az őslény teljes csontváza előkerüljön a föld alól.

A Tisza folyó hordalékában már korábban is találtak mamutcsontdarabokat, de teljes mamutcsontvázat az Alföldön még nem sikerült a felszínre hozni - indokolta a kutatás tudományos jelentőségét a régész.

Az utolsó jégkorszak idején, mintegy 135 ezer évvel ezelőtt jelent meg a Földön az őskor egyik jellegzetes állata, a mamut. A Kárpát-medencéből a jég visszahúzódásakor, 10-12 ezer évvel ezelőtt tűnt el. Legismertebb faja a gyapjas mamut, az előzetes kutatások szerint a jászsági határban is egy ehhez a fajhoz tartozó állat csontvázát rejti a föld mélye.