Vágólapra másolva!
A tavalyi ciprusi találkozó után idén, 2007. április 4-6. között Budapesten rendezik meg a II. Európai Felsőoktatási Marketing Konferenciát.
Vágólapra másolva!
ECHEM 2007http://www.diamond-congress.hu/echem2007/index.htmlA konferencia honlapja (angol)

Az angliai székhelyű Academy of Marketing (Marketing Akadémia) és a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem közös szervezésében zajlik majd Budapesten a második olyan nemzetközi konferencia, amely a felsőoktatással kapcsolatban felmerülő marketingkérdéseket boncolgatja. A rendezvény célja, hogy az akadémiai szféra és a vállalkozók, munkaadók egy közös fórumon találkozhassanak egymással, tapasztalatot cserélhessenek a felsőoktatási marketingről.

A közel száz fő részvételével zajló konferencia április 4-én este kezdődik, az előadásokra másnap és az azt követő napon kerül sor. A nagysikerű tavalyi ciprusi összejövetel után az idei budapesti találkozó szervezői speciális témákat is megjelöltek: a marketing etikájával és a felsőoktatás finanszírozásával több előadó foglalkozik majd. A konferencia szervezői különösen nagy örömmel fogadják majd a téma világhírű szakértőit, köztük Nicholas Barr professzort, a London School of Economics oktatóját, valamint Pat Murphy professzort a University of Notre Dame-ról.

Nicholas Barr április 5-én 9:30-kor beszél a felsőoktatás finanszírozási kérdéseiről, különös tekintettel az Európai Közösség előtt álló lehetséges utakra. Másnap reggel Pat Murphy tartja meg előadását a marketing etika témakörében. Az előadók között nagy-britanniai, amerikai, dél-afrikai, oroszországi, romániai, görögországi, taiwani, törökországi, ausztráliai, ausztriai, izraeli, lengyelországi és magyar szakértők egyaránt megtalálhatók.

Az angol nyelvű konferencia színhelye az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának épülete (Múzeum körút 4/A). További információk a rendezvény honlapján, illetve a [email protected] e-mailcímen szerezhetők.