Tudományos, vagy csak annak látszik?

Alighanem ezt a kérdést tették fel legtöbbször a IV. Budapesti Szkeptikus Konferencia hallgatói február utolsó hétvégéjén a Műegyetemen. Rövid ízelítő az izgalmas programból.

2007. február 24-én, szombaton negyedszer adtak egymásnak randevút Budapesten az áltudományok elleni küzdelem mindenre elszánt harcosai. A szervezők udvariasságát dicséri, hogy a konferencia meghívójában az ún. áltudósokat is meghívták a rendezvényre (tudósítónk ott-tartózkodása alatt mindössze egy idősebb férfi hívta fel magára a figyelmet, aki fénymásolt lapok szétosztásával igyekezett meggyőzni a jelenlévőket a tudomány fölösleges voltáról). A Budapesti Műszaki Egyetem Fizikai Intézetének lelkes oktatói, a találkozó szervezői immáron negyedik éve elsősorban az egyetemistákat tekintik célközönségüknek. Ennek oka, hogy tisztában vannak azzal, hogy a felnövekvő generációk talán a legfogékonyabbak a jól hangzó, ám tudományos módszerekkel nem bizonyítható teóriák, szabadalmak iránt. S ha sikerül idejében tudatosítani a természettudományok iránt érdeklődő fiatalokban a szkepszis fontosságát, akkor az áltudományok kora is véget érhet valaha.

A BME közreműködő oktatóinak nem is kellett csalódniuk: az F29-es előadótermet zsúfolásig megtöltötték az érdeklődők, s ami talán a legfontosabb, jórészük a fiatalok köréből került ki. Kertész János, a BME Fizikai Intézetének igazgatója rövid köszöntőben üdvözölte a jelenlévőket. Küzdelmüket nehéznek, ugyanakkor fontosnak nevezte, hiszen a pénzhajhászokkal, a médiával és olykor őrültekkel kell szembeszállniuk ahhoz, hogy eredményt érjenek el. Mivel az áltudományok terjedésének legfőbb okát az oktatás hiányosságaiban látja, ezért az idei találkozó központi témája az iskolák szerepének megvitatása lett. S hogy nem feltétlenül szélmalomharcról van szó, jól bizonyítja, hogy kik álltak a nemes ügy mellé. A tervek szerint az OTKA (Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok) külön kötetben jelenteti majd meg az elhangzott előadások anyagát. A konferencia fővédnöke Vizi. E. Szilveszter professzor, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, a Mindentudás Egyeteme kétszeres korábbi előadója. A kommunikációs fővédnöki tisztséget a Magyar Távirati Iroda képviseletében Vincze Mátyás elnök látja el.

Ezután, ha csak virtuálisan is, de átadta a szót James Randinek, aki otthonában, a floridai Fort Lauderdale-ben rögzített videofelvételről üdvözölte a budapesti konferencia résztvevőit. Randi a világszerte aktív szkeptikus tevékenységet határozottan üdvözölte, s jelentékeny eredményként értékelte, hogy az általa alapított James Randi Educational Foundation honlapját naponta kilenc ezer látogató keresi fel. A szkepszis terjesztése szükséges is, hiszen a félinformációkat nyújtó média szerepe egyre erősödik a fejlett országokban. Randi üzenetében az oktatás-nevelés fontosságát külön hangsúlyozta, hozzátéve, hogy bár sok szervezet hirdeti magát oktató szervezetként, érdemes odafigyelni arra, hogy valódi tudáshalmaz rejtőzik-e ezek mögött.

Rónaki József, az Országos Atomenergetikai Hivatal főigazgatója az atomenergia és a fenntartható fejlődés közötti összefüggésről tartott izgalmas, számos meggyőző példát felvonultató előadást. Azért szükséges az atomenergia hasznáról nyilvánosság előtt beszélni, mert számtalan tévhit és közhiedelem kapcsolódik hozzá, amelyek a racionális embereket is megingathatják (miközben ne feledjük, hogy Magyarország éves áramtermelésének mintegy 40%-a a paksi atomerőműből származik!). Rónaki József szerint az energiát akkor érezzük igazán fontosnak, amikor nincs: gondoljunk csak az egész Európán átsuhanó pánikra a néhány évvel ezelőtti nagy áramszünetek idején! Miközben a fosszilis tüzelőanyagok mennyisége véges, napjainkra fontos kérdéseket vet fel az ellátásbiztonság is, ráadásul a globalizáció tendenciáit is figyelembe kell venni, s a klímavédelem is jelentős szemponttá lépett elő.

Az atomenergia az egyik legellentmondásosabban megítélt energiaforrások közé tartozik: Rónaki szerint a diszkrét hallgatástól a lelkes elutasításig terjed a skála az EU legmagasabb fórumain is. Az 1986-as csernobili katasztrófa az egyik oka volt az addig töretlen atomerőmű-építési láz megtorpanásának. Később azonban az emberiség szembesült azzal, hogy a legfőbb tüzelőanyagként használt gáz és olaj világpiaci ára igencsak érzékenyen reagál bizonyos eseményekre, így világszerte az atomreaktorok biztonságának növelésén kezdtek el dolgozni (érzékletes a szám: a paksi erőmű biztonságosabbá tétele mintegy 60 milliárd forintba került).

A Nemzetközi Energia Ügynökség (International Energy Agency, IEA) 2006-os jelentésében említi először fontos tényezőként az atomenergiát. Ehhez tudnunk kell, hogy a világ energiafogyasztásában az atomenergia még mindig jelentéktelen szerepet tölt be, s az előrejelzések szerint ez nem is igen fog változni a következő évtizedekben. A hagyományos energiahordozók (gáz, szén, olaj) árának növekedésével azonban alternatív forgatókönyvek kerülhetnek előtérbe, így például az atomenergia is az őt megillető helyre kerülhet végül. Csak néhány szám Rónaki József gazdag illusztrációs anyagából. Jelenleg 441 működő atomerőmű van világszerte, ezek a világ energiafogyasztásának mindössze 16%-át biztosítják. Ez a szám az Európai Unióra vetítve már 30%-ra ugrik, s mint említettük, Magyarországon megközelíti a 40%-ot. A magyar modell lehet a fejlődés útja?