Tanulékony, mégsem tanítható...

Nem mindenki egyformán fogékony a tanulásra. Lehet, hogy Ön csak azért képtelen megtanulni latinul, mert az agya nem akarja?

Gyakran vonják kétségbe az emberre, szellemére és teljesítményeire vonatkozó szociobiológiai szemléletmód létjogosultságát a teremtés koronájának különleges tanulékonyságára hivatkozva. Bár az evolúció szempontból sikeres gének befolyása olykor, egyes irracionális, az ösztönöket mozgósító helyzetekben megmutatkozik, végeredményben az ember mégsem több, mint "még meg nem határozott állat", ahogy Arnold Gehlen fogalmazott. Vagy mint Odo Marquard tartja, ösztöneire redukált hiánylényként csupán az evolúció vesztese. Az agykutatás forradalmi eredményeinek láttán beharangozták már az ember természetrajzának utolsó felvonását is. Eszerint a velünk született ösztönök helyére a tanult tudás lép, az evolúció figyelmen kívül hagyható, az ember teremtője lesz saját sorsának.

De lássuk, mi a helyzet a következő, népszerű nézetekkel. Az ember különlegesen tanulékony lenne, ebben különbözik az állattól, s ezért biológiai kategóriákkal valóban csak külsődlegesen és elégtelenül írható le? Lehetséges, hogy a tanulás is biológiailag determinált, azzal ellentétben, ahogy Herder hiánylény-elmélete óta gondolják, és tökéletesen beilleszthető volna az emberi cselekvés szociobiológiai szemléletébe?

Mint minden szervünknek, az agynak is mindössze egyetlen biológiai rendeltetése van: az információfeldolgozás. Éppen ezért nem tekinthető afféle, a biológiától idegen "luxusszervnek". Bár testtömegünknek alig két százalékát teszi ki, napi energiafelvételünk több mint húsz százalékára egymaga tart igényt. Már önmagában emiatt is hasznosnak kell lennie, mégpedig a szó biológiai értelmében. A hiánylény-elmélet gyenge pontja az, hogy az agyat specializációval nem rendelkező szervnek tekinti, mely - noha az aggyal kapcsolatos tabula rasa-elmélet ma már aligha tartható - születésünkkor még teljesen üres, ezért minden lehetséges tanulási környezet számára nyitott.

Svájci bicska - gondolta volna, hogy van köze az agyhoz?

Leda CosmidesJohn Tooby

Vegyük példának a beszédközpontot. Az anyanyelv elsajátítása általában szinte teljesen automatikus, azaz nem igényel tudatos tevékenységet az élet első éveiben erre szánt időkeretben. A második nyelv elsajátítása a későbbi években már összehasonlíthatatlanul nehezebb. A tanult idegen nyelv intonációja sohasem éri el teljesen az anyanyelvi autenticitás szintjét. Hogy a világon beszélt közel ötezer nyelv közül melyiket sajátítjuk el anyanyelvként, természetesen a születéstől függő véletlen, melynek biológiai szempontból semmiféle jelentősége sincs. Itt voltaképpen arról van szó, hogy saját nyelvi környezetünkben kell megértetnünk magunkat.