Az elérhető tudományért

Vágólapra másolva!
Világszerte már több mint 17 000 tudós írta alá azt a petíciót, amelyben az európai tudományos publikációk díjmentes elérhetőségét támogatják.
Vágólapra másolva!
Petíció a szabad hozzáférésérthttp://www.ec-petition.eu/index.php?p=indexA petíció itt aláírható

A tudás csak félsiker - talán így lehetne legrövidebben összefoglalni a 2003 októberében aláírt Berlini Nyilatkozat lényegét. Eszerint szinte hiábavaló az emberiség által felhalmozott tudásanyag, ha azt nem tudjuk megfelelő csatornákon közvetíteni a társadalom minden érdeklődő rétege, és persze elsősorban a tudományos szakma felé.

2006 januárjában a kibővült Európai Közösség tanulmányt készíttetett a tudományos publikációk gazdasági és technológiai fejlődésének lehetőségeiről. A tanulmány elkészítésében közvetve vagy közvetlen módon a tudományos élet számos szereplője vett részt, többek között kutatók, könyvkiadók, valamint könyvtárak és alapítványok képviselői. A szöveg kimondja, hogy az Európai Kutatási Térség (European Research Area) megfelelő működéséhez, fejlesztéséhez elengedhetetlen a kutatási eredmények terjesztése, valamint a szabad elérés biztosítása.

Éppen egy esztendő telt el azóta. A tudomány képviselői úgy érzik, itt az ideje, hogy ne csak papíron létezzenek a hangzatos elvek. Közös petíciót szövegeztek, melynek aláírói síkra szállnak amellett, hogy az Európai Közösség területén született tudományos publikációk szabadon elérhetők legyenek bárki számára.

Okfejtésük kézenfekvő: a gyakorlatilag az EU polgárai által szponzorált kutatások eredményei úgyszintén a teljes közösséget kell hogy gyarapítsák. Álláspontjuk szerint a publikációkat sújtó "embargó" legfeljebb hat hónapig lenne érvényesíthető. A közvetlen hasznon túl hosszabb távú eredményekre is gondolnak: a tudás széles körben történő terjesztésével Európa határain belül és azokon túl egyaránt népszerűsödik, ismertebbé válik a tudomány és az azt művelők munkája.

Az Európai Kutatási Tanács (European Research Council) tavaly decemberben kiadott állásfoglalása tájékoztat a részletekről. A nyolc tagú munkacsoport, melynek munkájában közreműködött Kroó Norbert professzor, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, a Mindentudás Egyeteme korábbi előadója is, a tudományos közélet és a politika szereplőit egyaránt sürgeti tizennégy oldalas nyilatkozatában. A petíciót az MTA nevében Vizi E. Szilveszter professzor, az MTA elnöke, a Mindentudás Egyeteme korábbi előadója is szignálta.

A szöveg bevezetőjében a probléma rövid történeti áttekintését adják, majd fogalmi meghatározásokkal folytatják: mi a szabad hozzáférés, mit jelent a szöveg "kiadói változata", hogy működik egy szabadon elérhető archívum? A kutatástámogató alapítványok háromszor kénytelenek fizetni a kutatásokért. Először magáért a tudományos munkáért, másodszor az elkészült cikk megjelentetéséért, végül elő kell fizessék azt a lapot vagy folyóiratot is, amelyben megjelenhetett a cikk. Ez a folyamat minden elemében ellentétes az Európai Kutatási Térség alapvető törekvéseivel.

A fentiek értelmében hangsúlyozzák a nyilatkozat szerzői, hogy a kiemelkedő jelentőségű tudományos munkák megismertetése az érdeklődőkkel közérdek, azonban a szakfolyóiratok magas ára sokakat akadályoz ebben. Ezért viszonylag rövid terminust határoztak meg: optimális esetben fél év, de legfeljebb tizenkét hónap után a fontos publikációk ingyenesen elérhetővé válnának. A Tanács felszólítja a tudósokat, hogy aláírásukkal támogassák a kezdeményezést, s egyben az Európai Uniónak javasolják, hogy a 2007. év végéig szülessen döntés az ügyről. A részletek kidolgozásában az EU következő kutatási-fejlesztési keretprogramjának (Seventh Research Framework Programme, FP7) képviselői vennének részt.