Vicsek Tamás az APS tiszteleti tagja

Vágólapra másolva!
Az Amerikai Fizikai Társulat Vicsek Tamás professzort, az ME korábbi előadóját tiszteleti tagjává fogadta.
Vágólapra másolva!
Rend és rendezetlen/vicsek/index.htmlVicsek Tamás előadása a Mindentudás EgyeteménVicsek Tamás honlapjahttp://angel.elte.hu/~vicsek/Vicsek professzor személyes oldala

A statisztikus fizika terén kifejtett munkássága elismeréseként Vicsek Tamás akadémikust tiszteleti tagjává (APS-fellow) választotta az amerikai fizikai társulat.

Az Amerikai Fizikai Társulat tanácsa 2006. novemberi ülésén döntött arról, hogy Vicsek Tamás akadémikust, az ELTE Biológiai Fizika tanszékének egyetemi tanárát, az MTA-ELTE Biológiai Fizikai kutatócsoportjának vezetőjét tiszteleti tagjai sorába választja.

Az Amerikai Fizikai Társulat az indoklásban foglaltak szerint Vicsek Tamást "számos alapvető és eredeti hozzájárulásáért a statisztikus fizika fejlődéséhez és alkalmazásaihoz a fraktálnövekedés, a felületek dinamikája valamint a biológiai és humán dinamika önszerveződése terén" végzett munkásságáért találta méltónak az elismerésre.

Vicsek Tamás kutatási eredményeiről részleteket olvashatnak a Magyar Tudományos Akadémia honlapján.

Forrás: MTA

MTA