A kutatók fiatalsága

Glatz Ferenc, az MTA egykori elnöke a Bolyai János Kutatási Ösztöndíjasok Akadémiai Klubja konferenciáján fejtette ki véleményét arról, miként változik meg a kutatói munka a jövőben.

December 1-jén a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) adott otthont a Bolyai János Kutatási Ösztöndíjasok Akadémiai Klubja konferenciájának, mely a "Generációk a tudományban" címet viselte. Az előadók jórészt egykori ösztöndíjasok voltak, akik egymástól távol eső tudományterületeken végzett kutatásaikról számoltak be. Az egész napos konferencia nyitóelőadását Glatz Ferenc tartotta, aki sokat tett a fiatal és középgenerációs kutatókat segítő ösztöndíj létrehozásáért, és kezdettől fogva támogatta azt.

Glatz Ferenc

A bizonytalanságok ellenére a Bolyai-ösztöndíj 1996-os tervezése során mégis hipotetikusan felállítottak egy utóképzési támogatási rendszert, mely a kutatók anyagi és szakmai segítését, menedzselését helyezte előtérbe. Célja főleg az volt, hogy abban a korban támogassa a tudósokat, amikor a legnagyobb egzisztenciális bizonytalanságba kerülnek: amikor gyereket vállalnak, saját autót, lakást vesznek.

A rendszer, melyet az akkori és az azóta hatalomba került politikai vezetők is szívesen támogattak, sikeres lett - véli az egykori MTA-elnök. Ezt mutatja, hogy betölti szerepét a tudományos utánpótlás képzésében: nagyon sok egykori bolyais kapja meg később az MTA doktori címét, sőt többen már az MTA levelező illetve rendes tagjai. Az eddig támogatottak tíz százalékából került ki az Akadémiai doktorok nagy része, ami azt mutatja, hogy igenis tervezhető a kutatói életpálya, bár nehéz megjósolni, kinél mit eredményez a tervezés - tette hozzá Glatz Ferenc.

Fiatal kutatók életpályáját segít(het)i

1996 óta azonban sok minden megváltozott: átalakulóban van a kutatói életpálya, melynek egyik fontos indikátora az Európai Unió Bolognai Programja. Ez a program azért jött létre, hogy az EU-ban kialakuljon egy olyan tudományos elit, amelynek tagjai az Unió bármely területén "bevethetőek". Egy olyan kompatibilis szakembergárda kinevelése a cél, amely felkészültsége, általános és szakmai tudása, kitűnő nyelvismerete révén Lisszabontól Tallinnig bármelyik egyetemen el tudja végezni kutatásait.

A kutatók szabad mozgása amúgy is régi tendencia a tudományban, ami az utóbbi időben csak erősödni látszik. Ezek alapján jól látszik, hogy 1996-hoz képest sokkal inkább fontossá vált a kutatók számára az olvasottság (szakmai és általános), a nyelvtudás, valamint a mobilitás. Fontos azonban, hogy az európai tapasztalatszerző körút után a kutató hazatérjen.

A planetáris jellegű tudomány mellett bizonyos szakterületeken nagy szükség van a lokális, nemzetállami kutatásokra is, hiszen például a tiszai vízgyűjtő területet nem lehet máshol vizsgálni. Ezért a hazai tudomány támogatását is folytatni kell.

A Bolyai Kutatói Ösztöndíjról

1997-ben - elsősorban a Magyar Tudományos Akadémia akkori elnökének, Glatz Ferencnek kezdeményezése nyomán - rendeletet hoztak a posztdoktori foglalkoztatás rendszerének kialakítására. Ennek részét képezte a Bolyai János Kutatói Ösztöndíj létrehozása - egy olyan kutatási programé, mely a fiatal, középgenerációs kutatók munkáját segíti. Az 1998-ban elinduló támogatási rendszerben azóta évente 100-200 ösztöndíjat osztanak ki. Bolyai-ösztöndíjas volt a Mindentudás Egyeteme több korábbi előadója is, például Freund Tamás agykutató, az első ifjú tudós, akinek odaítélték a támogatást.

A Bolyai-ösztöndíj kezdettől fogva jól illeszkedik a hazai ösztöndíjak láncolatába (Békésy, Magyary, Széchenyi), és több neves támogatástól eltérően fennmaradása is biztosnak látszik.
A több mint 1500 eddig támogatott kutató közül néhányan 2000-ben úgy döntöttek, hogy a tudományok közötti kommunikáció elősegítésére, és az egykori ösztöndíjasok képviseletére klubot, egyfajta szellemi közösséget hoznak létre. Ennek jegyében 2001-ben létrejött a Bolyai János Kutatási Ösztöndíjasok Akadémiai Klubja (röviden Bolyai-klub), mely azóta is rendszeresen szervez találkozókat, konferenciákat.