Charles G. Gross: Agy, látás, emlékezet - Mesék az idegtudomány köréből

A princetoni egyetem látáskutatójának, Charles Gross-nak alapvető kézikönyve jelent meg magyar nyelven 2004-ben a Typotex Kiadó gondozásában.

Az alábbiakban a kötetről megjelent recenziók tükrében ismertetjük Gross professzor munkáját. A szerző nézőpontja attól válik különösen izgalmassá, hogy miközben az egyiptomi orvostudomány kialakulásától kezdve napjainkig követi nyomon az idegtudomány fejlődését, az utolsó fejezeteknél már saját személyes tapasztalatait is belefoglalhatta művébe, hiszen ezeknél a mérföldköveknél már ő is jelen volt, mi több, aktívan részt vett a tudományos munkában. Olyan tankönyvet vesz kezébe az olvasó, melyet a szakembereken és egyetemistákon kívül bárki könnyen forgathat.

Pléh Csaba Élet és Irodalom

Ilyen szempontból példaértékű lehet minden kutató számára az amerikai agykutató munkája: saját tapasztalatai után és mellett érdeklődni kezdett választott tudományágának történeti aspektusai iránt is. Ahhoz, hogy értsük a jelent (s különösen a jövőt), mindenképpen szükséges a múlt beható ismerete. Gross a jelen, sőt saját szakterülete felől vizsgálja a múlt eredményeit, érdekfeszítő tudománytörténeti dialógust teremtve.

Pléh Csabát idézzük: "A könyv két fontos esszéje mutatja be a látás idegrendszeri kutatásának történetét. Az egyik izgalmas téma, hogy az antikvitástól a XIX. század végéig milyen lassan bontakozott ki az a felfogás, amely az agy szürkeállományát kapcsolja össze a megismerő funkciókkal, a másik pedig az egyes agyrészekhez rendelt funkciók felfedezése, majd elfelejtése." Ajánlójában az akadémikus külön méltányolja, hogy nem szakmunkáról van szó, hanem "valódi esszécsemegéről", melyben a kulcsfontosságú ábrák is jobbak, mint az eredeti, angol nyelvű kiadásban.

Buda Béla az Élet és Tudomány 2005. március 4-i számában írta le a kötettel kapcsolatos gondolatait. A könyvet egy olyan, tudománytörténeti tanulmányokból készített csokorhoz hasonlította, melyekben egy-egy jellegzetes, korabeli metszet, régi tankönyvszöveg alapján behatóan ismerhetjük meg a tudománytörténet régmúltját. A központi téma - lévén a szerző elismert látáskutató - a látás.

A "szerzőt láthatóan lebilincselte a régi kutatók vélekedéseinek feltárása és rekonstrukciója, ezeknek összevetése mai ismereteinkkel." Lássuk, milyen korokon kalauzol minket Charles Gross! Az Edwin Smith-féle sebészeti papirusz a Kr.e. 1700 körüli időkből származik, s ezen az agysérülés és a keletkezett látási zavarok között világos összefüggés tételeződik. Persze a görögök is sokat foglalkoztak a kérdéssel: itt Platónnak kevésbé, Arisztotelésznek inkább köszönhető a problémában való elmélyülés. A történeti kitekintés fontos részei Vesalius, Malpighi és Willis munkái, akik anatómiailag jórészt pontos rajzaik mellett szabatos tételekben fogalmazták meg véleményüket. A 19. század vége, az agykérgi látóközpont felfedezése jelöli ki a történeti áttekintés végét.

Látva a történeti fejezetek elmélyültségét, nem meglepő, hogy Leonardo da Vinciről külön is szól Gross. A reneszánsz mester rajzait tanulmányozva számos ideganatómiai hibát fedezett fel, miközben nem kerülte el figyelmét Leonardo "találatainak" nagy száma sem. A svéd misztikus tudós, Emanuel Swedenborg (1688-1772) munkássága áll a következő fejezet középpontjában. A svéd kutató művei elsősorban a misztikumra fogékony olvasóközönséget nyűgözték le a kortárs tudományos közösség helyett. Évszázadoknak kellett eltelnie ahhoz, hogy munkáiban előremutató megállapításokat fedezzenek fel.

A negyedik esszé a 19. század közepére, a darwinizmus miatt dúló viták időszakába kalauzol. Owen és Huxley évekig vitatkozott egy hibás következtetés miatt. "E szerint az agykamrák hátsó részén egy utóbb jelentéktelennek bizonyuló kitüremkedést kis hippocampusnak (tehát egy nagyobb és valóban az idegműködésben fontos anatómiai rendszer analógiájának) tekintettek, és ezt emberi jellegzetességnek fogták fel." Az indulatos elfogultság miatt mindkét vitapartner oldalán számos, érzelmi alapú megnyilvánulás kapott helyett, Gross ebben az útvesztőben igyekszik útmutatót adni olvasóinak.

Az utolsó fejezet a 20. század elejére visz: "azt a folyamatot írja le, hogyan derült ki, hogy a megtalált látókéreg csak elsődleges látókéreg, mert a látás ingerületeinek feldolgozásában a másodlagos látótéri területek (a parietális és temporális lebenyek) nagy részei is részt vesznek."

Zárógondolataiban Buda Béla - a korábban idézett Pléh Csabához hasonlóan - szintén kiemeli, hogy a történeti előzmények pontos ismerete számos mai problémánk értelmezésében nyújthat hathatós segítséget - érdeklődő laikusoknak és komoly szaktudósoknak egyaránt.

Charles G. Gross: Agy, látás, emlékezet: Mesék az idegtudomány köréből. Bp., Typotex, 2004. 225 oldal, 2300,- Ft