Szimmetria Fesztivál 2006

Vágólapra másolva!
Augusztus 12-18. között Szimmetria Fesztivált rendeznek Budapesten, ahol a tudomány és a művészet eszközeivel járják körbe a szimmetria témáját.
Vágólapra másolva!
Szimmetria Fesztivál Budapesten http://www.matud.iif.hu/04jan/013.html A 2003-as rendezvény az MT-ben Gyógyszereink és a szimmetria /szantay/index.htmlSzántay Csaba előadása az ME-n

2003-ban egy sikeres tudományos-művészeti fesztivált tartottak Budapesten Szimmetria Fesztivál címmel. A nemzetközi rendezvényen olyan tudósok gyűltek egybe, akiknek tudományos kutatásaik valamilyen módon kapcsolódott a szimmetria fogalmához. Számos országból érkeztek kutatók és egy sikeres konferenciát tartottak. A fesztivál részeként a szervezők művészeti rendezvényeket is tartottak, ahol a kiállítóknak, előadóknak ugyanazt a témát, a szimmetriát kellett körbejárniuk a művészet nyelvén.

2006-ban ismét megrendezik a Szimmetria Fesztivált, mely igyekszik megismételni a három éve tartott első rendezvény sikerét. Az interdiszciplináris megközelítés továbbra is meghatározó, magyarán a résztvevők bármelyik tudomány képviseletében ott lehetnek a konferencián, ha kutatási területük valamilyen módon érinti a szimmetria kérdését. Az idei fesztiválról sem maradt el a művészet: ezúttal több budapesti galéria is kapcsolódó anyaggal járul hozzá a sikerhez. Hat kiállítás, 4 koncert illetve performansz, valamint két film része a programnak.

A fesztivál angol nyelvű (tudományos-művészeti) programja letölthető innen.

Az idei fesztivál rendezője a Nemzetközi Szimmetria Egyesület, patronálója a Magyar Tudományos Akadémia, médiatámogatója a Mindentudás Egyeteme, fővédnöke Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere.

Aki ízelítőt szeretne kapni abból, hogy mit jelent a szimmetria a tudomány számára, az olvassa el Szántay Csaba Gyógyszereink és a szimmetria címmel Mindentudás Egyetemén tartott előadását.