Szentélyből nyitott szellemi központ

Náray-Szabó Gábor vegyészprofesszor 2006. május 1-jétől az MTA Könyvtárának főigazgatója. Vele beszélgettünk.

Az első kérdés adja magát: az ELTE Elméleti Kémiai Tanszékének professzorából hogyan lesz valaki az MTA Könyvtárának a főigazgatója?
- Ez egy 28 éves történet. 1978-ban a Chinoin kutatási igazgatója felkért arra, hogy vezessem a Chinoin műszaki könyvtárát. Ennek egyrészt praktikus oka volt - elődöm éppen akkor ment nyugdíjba, másrészt viszont szerette volna egy kézben tudni a számítógépes tudományos információs és kutatási feladatokat, melybe beleértette például a molekulatervezést is. A könyvtárból idővel tudományos információs osztály lett, ahol a klasszikus könyvtár mellett megtalálható volt a számítógépes részleg is. A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárával fenntartott intenzív kapcsolatunk erre az időszakra datálható. A Chinointól a rendszerváltozás körül ugyan eljöttem, de könyvtárosi ismereteim megmaradtak. 1996 után kiderült, hogy az MTA Könyvtára gazdasági nehézségekkel küzd. Én ekkor az Akadémia főtitkárhelyettese voltam, és egy külföldi út után várt Glatz Ferenc, akkori MTA-elnök felkérése: megbízott a könyvtár közvetlen vezetésével. Bár ennek a szakasznak voltak fájdalmas pontjai is, gondolok itt a leépítésekre, összességében mégis sikerült a bérköltségeket kedvező módon beállítani a teljes költségvetésen belül.

Náray-Szabó Gábor

Szeretném, ha röviden felidézné főigazgató úr, milyen folyamatok vezettek az 1998-as, egy évig tartó megbízott vezetői kinevezéséhez.
Rózsa György

Akkori interjúiban beszél a hagymahéjkoncepcióról...
- A könyvtárnak vannak fontos és kevésbé fontos részei. Bár a hagymafejnek nincs, a könyvtárnak van olyan magja, amiért mindent megteszünk. A mi esetünkben ez a Keleti Gyűjtemény és a Kézirattár. Ebben a két gyűjteményben olyan kincsek vannak, amelyek miatt az egész világról érkeznek hozzánk látogatók. Így például a Keleti Gyűjteményben található Goldziher Ignác hagyatéka, a Kézirattár pedig olyan különlegességekkel büszkélkedhet, mint Széchenyi István saját kezével írt művei, vagy Vörösmarty Mihály Gondolatok a könyvtárban című versének kézirata. Ezeket a pótolhatatlan értékeket kettős páncélteremben őrzik. Természetes, hogy olyan pénzügyi helyzet nem állhat elő Magyarországon, hogy ezeknek a védelmét ne tartsuk fenn.

A következő "hagymahéjat" a folyóiratok alkotják. Ezek jellegzetessége, hogy ha egy évfolyamnál hosszabb idő anyaga kimarad, akkor már nehézkes a pótlásuk. A következő szint a csere. Az MTA Könyvtára közel ezer intézménnyel áll kapcsolatban, és kétezer folyóiratot kap a csere segítségével. Bár a csere anyagilag is megéri a könyvtárnak, a kérdés óhatatlanul felmerül: szükségünk van-e minden beérkező anyagra? Éles határokat nehéz megállapítani: a könyvtár mindent gyűjt, ami a gyűjtőkörébe tartozik, hiszen nem tudni, mikor mire lehet szükség. A kiadványcsere kapcsán meg kell említeni még egy rendkívül fontos tényezőt. Ez a magyar tudományosság külföldi propagálása, reklámozása, amely manapság nélkülözhetetlenné vált.

A könyvek szerelmesei nem örülnek annak, amit most mondok: pénzhiány esetén a könyvek beszerzésével várhatunk a legtovább. Azokat ugyanis a megjelenés után akár öt évvel is be lehet szerezni, hiszen kaphatóak. 1998-ban már egyszer le kellett állítanunk a könyvbeszerzést, később azonban sikerült a hiányokat egy jelentősebb összeg révén pótolni.

Végül még egy tényezőt kell említeni. A teljes költségvetésünk közel háromnegyedét a bérköltségek viszik el. Ennek csökkentésével (ami elbocsátásokat vonna maga után) nem tudnánk ellátni feladatainkat a mai színvonalon. Bár korábban már sikerült egyensúlyi állapotba hozni a bérköltségek és egyéb kiadások arányát, ma újra rossz a helyzet. Ezt a problémát csak súlyosbítja a rezsiköltségek növekedése.