Vágólapra másolva!
Befejeződött a Magyar Tudományos Akadémia jubileumi, 175. közgyűlése, ahol a társaság reformjáról döntöttek.
Vágólapra másolva!
Közgyűlési hírekhttp://www.mta.hu/index.php?id=634&backPid=390&tt_news=2441&cHash=61cab3121bAz MTA közgyűléshez kapcsolódó linkajánlójaKitüntetések a közgyűlésenhttp://www.mta.hu/index.php?id=634&backPid=417&tt_news=2458&cHash=0df7ed0b4aA kitüntetések indoklással

A május 8-9-én tartott tudományos találkozó első napján Vizi E. Szilveszter, a testület elnöke a meghívottak előtt tartott beszédében úgy vélte: az Akadémiának megújulására van szüksége, mert a jelenlegi döntési rendszere lassú, bizottsági rendszere pedig "elmossa a világos felelősségeket". A közgyűlés a második napon egyhangúlag - egy tartózkodás mellett - elfogadta Vizi E. Szilveszter beszámolóját, benne a belső megújításról szóló koncepciót. (Az második napon elhangzott beszéd szövege letölthető az MTA honlapjáról.)

Az ilyenkor szokásos szavazások, mint például az előző éves költségvetésről szóló, vagy a főtitkári és elnöki beszámolók elfogadása mellett a közgyűlés keretében adták át a különféle akadémiai díjakat.

Az MTA logója

Az MTA logója

2006-ban az Akadémiai Aranyérmet Michelberger Pál, az MTA rendes tagja kapta korszakokat átölelő sokoldalú munkásságáért, mely egyformán sikeres az ipari, egyetemi és akadémiai pályáján csakúgy, mint a nemzetközi szakmai életben, s amelynek kiemelkedő állomásai az Ikarus buszcsalád számos típusának tervezése, műegyetemi rektorsága a rendszerváltás éveiben, munkája az akadémia alelnökeként, és az - elsősorban a járműiparhoz kapcsolódó - nemzetközi szervezetekben kifejtett vezetői.

A magyar kereskedelem, a hazai ipar területén elért érdemek elismeréséért alapított Wahrmann Mór-éremben részesült Csányi Sándor, az OTP Rt. elnök-vezérigazgatója a magyar bankrendszer és gazdaság hazai és külföldi versenyképességének növelése érdekében kifejtett tevékenységéért, valamint a tudomány és a kultúra támogatására létesített mecenatúráért.

A kiemelkedő tudományos munkássága miatt Akadémiai Díjban részesült a Mindentudás Egyeteme korábbi előadója, Schaff Zsuzsa, a Semmelweis Egyetem II. Pathológiai Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára, Farkas József, a Miskolci Egyetem Anyagmozgatási és Logisztikai Tanszék emeritus professzora, Kardos Julianna, az Kémiai Kutatóközpont tudományos osztályvezetője, Nusser Zoltán, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet csoportvezetője, Barta Györgyi, a Regionális Kutatások Központja intézeti igazgatója, Hajdú Mihály nyelvtudós, Kovács Ilona, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Kognitív Tudományi Tanszék tanszékvezető egyetemi docense, Székelyhidi László, a Debreceni Egyetem, Matematikai Intézet egyetemi tanára, valamint Csörgő Tamás, az MTA KFKI Részecske és Magfizikai Kutató Intézet tudományos tanácsadója.

Megosztott Akadémiai Díjat érdemelt ki Papp János, a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar, Gyümölcstermő Növények Tanszék egyetemi tanára, Porpáczy Aladár, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar Kertészeti Tanszék egyetemi tanára. Ugyancsak megosztott Akadémiai Díjat kaptak a Földrajztudományi Kutatóintézet munkatársai a Délkelet-Európa térképekben című, 2005-ben megjelent munkájukért. (Dövényi Zoltán, Kiss Edit Éva, Kocsis Károly, Kovács Zoltán, Michalkó Gábor, Tiner Tibor)

Végül kiosztották az Akadémiai Újságírói Díjakat, melyet idén három zsurnaliszta kapott meg: Daniss Győző, a Népszabadság nyugdíjas főmunkatársa, Sályi András, a Magyar Rádió szerkesztője, valamint Fried Judit, a Magyar Távirati Iroda Rt. újságírója.

A kitüntetéseket a közgyűlésen Vizi E. Szilveszter adta át.