Vágólapra másolva!
Bölcsészet és természettudomány - a "két kultúra" romboló mítosza címmel március 23-án konferenciát tartottak a Magyar Tudományos Akadémián (MTA). A rendezvény záróakkordjaként Fábri György, a Mindentudás Egyeteme (ME) tudományos igazgatója a négyéves programsorozat érdekességeiről, ezen keresztül pedig a tudomány médiabeli megjelenéséről beszélt.
Vágólapra másolva!
Bölcsészet és természettudományhttp://www.mta.hu/index.php?id=esemenyek&tx_calendar_pi1[viewtime]=1142982000&tx_calendar_pi1[view]=6&tx_calendar_pi1[showUid]=3158&cHash=1047c6c5aeA konferencia előadásainak prezentációiA két kultúra és a harmadik...http://www.mta.hu/fileadmin/upload/ketkultura/ketkulturaFGy.ppsFábri György prezentációja

A konferencián a bölcsészet- és a természettudomány kapcsolatáról tartottak előadásokat ismert tudósok - köztük az ME több korábbi előadója, Nyíri Kristóf, Csányi Vilmos, Falus András és Vicsek Tamás is. A konferenciát pedig Pléh Csaba, az MTA főtitkárhelyettese vezényelte le.

Fábri György előadása kezdetén empirikus vizsgálatokkal igazolta, miért van szükség a tudományt a média megközelítéséből vizsgálni. Egy másfél évvel ezelőtt, az Akadémia közreműködésével végzett reprezentatív felmérésből az derült ki, hogy a magyar felnőtt lakosság legnagyobb része a televízióból szerzi tudományos ismereteit. Ezzel megegyező eredményre jutott az a felmérés, melyben a tudósokat kérdezték arról, vajon az emberek honnan jutnak hozzá a tudományhoz kötődő információkhoz. Ebből az látszik, hogy igenis szükség van a tudományt a média közegében vizsgálni.

Fábri György

Fábri György

Fábri György

Mint mondta, a 2002-ben a T-mobile és az MTA közreműködésével elindított sorozat egy kommunikációs program, döntően médiajelenléttel. Az alapítók a program kidolgozásánál a legmodernebb médiakommunikációs eszközöket igyekeztek felhasználni, s ebben a konferencia másik előadójának, Nyíri Kristófnak nagy érdemei voltak.

Ugyancsak a tudomány eredményeinek megismertetésére jött létre annak idején a Magyar Virtuális Enciklopédia, mely az MTA Filozófiai Intézetének produktuma.

Visszatérvén az ME témájára, Fábri György az előadások központi szerepét hangsúlyozta, melyek felépítéséről is szólt pár szót. Állítása szerint alapjában véve nem beszélhetünk tudományos előadásokról, amikor az ME előadásairól esik szó. Mint mondta, maguk az előadások az ME munkájának középpontját jelentik, de mire médiatermék lesz belőle, addig számtalan anyaggal bővül, mely egyrészt a média számára készül, másrészt a szűk szaktudományos téma kitágítását segítik. Ez mind szükséges ahhoz, hogy izgalmas, nemcsak az adott szakterület iránt érdeklődő emberek számára érdekes termék szülessen.

Érdeklődés pedig van, ezt a statisztikák is igazolják. Egy 2005-ös felmérésből az derült ki, hogy a felnőtt lakosság négyötöd része, összesen 6,7 millió ember látott már ME-előadást az utóbbi három évben (2002-2005). A megkérdezettek egyötöde azt nyilatkozta, hogy 19-nél több előadást is látott, míg a legtöbben természetesen csak 1-2 előadásba néztek bele.