Vágólapra másolva!
Újra győz az evolúcióelmélet?
Vágólapra másolva!

Az evolúcióelméletet kezdettől vita és értetlenség vette körül. Az előadás áttekinti a viták fontosabb okait s az evolúcióval kapcsolatos ellenérzések és félreértések főbb vonásait. Megbeszéli, mit várhatunk egy tudományos elmélettől és mit nem, s hogy mik azok a kérdések, ahol az evolúcióelmélet még adós a válasszal. Bemutatjuk az evolúcióelmélet szerkezetét és azokat a legfontosabb mai bizonyítékait, melyek minden ésszerű kételyt kizárnak. Ennek kapcsán módunk lesz majd olyasmiről is beszélni, amit már Darwin is tudott, de csak jóval később, nemrégen ismerte el a tudomány. Végül provokatív céllal az evolúciós gondolat - s az evolúciós folyamat - jövőbeni lehetőségeiről szólunk, egy ember utáni világról, valamint az evolúciós technológia lehetőségéről. Mindezek arra utalnak: ma az evolúcióelmélet minden korábbinál sikeresebb korszakát éli, s még szebb jövő áll előtte.

Helyszín: Jövő Háza, Teátrum (Budapest II., Fény u. 20-22.).
A helyszínt e térkép alapján könnyen megtalálja.

Időpont: 2006. május 8. 19:30

Az előadásra a 06-30-30-30-310-es telefonszámon, illetve regisztrációs oldalunkon lehet jelentkezni.