Vágólapra másolva!
Öt évre tekint vissza a Magyar Tudományos Akadémia és a T-Mobile Magyarország együttműködése, melyben a mobilkommunikációt vizsgálják társadalomtudományi aspektusból. A kutatás résztvevői február 22-én nemzetközi sajtótájékoztató keretében számoltak be az eddigi eredményekről és az idei tervekről.
Vágólapra másolva!
A 21. század kommunikációjahttp://www.socialscience.t-mobile.huA kutatás honlapjaEnciklopédikus tudás a 21. században/nyiri/index.htmlNyíri Kristóf előadása az ME-n

Nagy utat tettünk meg, mióta 2000 novemberében felmerült a kutatás gondolata, hiszen mára a világ egyik legnagyobb mobiltársadalom-kutatása kerekedett ki a kezdeményezésből - vágott bele mondandójába Nyíri Kristóf, a kutatás vezetője. A filozófus professzor, aki korábban nagysikerű előadást tartott a témában a Mindentudás Egyetemén elmondta: az utóbbi 5 év munkája jelentős új, nemzetközileg is ismert teljesítménye a magyar társadalomtudománynak.

Érdekessége, hogy egy műszaki-technikai szakembergárda, a T-Mobile munkatársai egy bölcsész társasággal együttműködve dolgozik, tehát nemcsak egyszerű szponzorálásról van szó, hanem valós együttműködésről - hangsúlyozta a professzor. Megvalósultak azok az öt évvel ezelőtti reményeik, hogy a "villamosmérnök és a szép lelkű bölcsész együtt tud dolgozni".

Ez egy régebbi modell lehet...

Ez egy régebbi modell lehet...



Amikor 2001-ben a kutatás elindult, nem voltak hasonló kezdeményezések a világban. Eleinte az volt a cél, hogy ki-ki a maga tudományától - például a pszichológiától, a közgazdaságtantól vagy éppen a filozófiától - közelítsen a témához, s így egyfajta interdiszciplináris együttműködés jöjjön létre. Ez hatékonynak bizonyult, hiszen a vizsgálódásokon keresztül, melynek első része a mobiltelefonok világa problémáinak összegyűjtése volt, mindenki értékes ismeretekhez jutott hozzá - véli Nyíri Kristóf.

Ma már azt mondhatjuk, hogy a kilenc kötetben, s a kezdeményezés honlapján felgyülemlett tudás egy új mobiltársadalom-tudományi paradigma magját képezi. A továbbra is a T-Mobile támogatásával folytatódó kutatás 2006-ban a megelőző évek eredményeinek szintézisére törekszik, valamint két új témakörrel - a 3. generációs mobiltelefonokkal és a telekommunikációs konvergencia, ezen belül az internetes telefonálás lehetőségeivel - foglalkozik.

Maradi István, a T-Mobile vezérigazgató-helyettese, egyben szolgáltatásfejlesztési igazgatója Nyíri előadása után szólalt fel és azt hangsúlyozta: az együttműködés révén rengeteget tanultak arról, hogyan épül be a mobilkommunikáció a társadalom hétköznapjaiba, és ezeket az ismereteket - ha közvetve is - fel tudják használni a fejlesztésnél.