Vágólapra másolva!
Gidai Erzsébetet, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának tanszékvezető tanárát kérdeztük a diákkörökről és megkértük, hogy ajánljon figyelmünkbe egy diákot, aki sikeres munkájával példát mutathat a kutatásra vágyó fiatalok számára.
Vágólapra másolva!

Arra kérem a tanárnőt, hogy röviden mutassa be olvasóinknak a diákköri mozgalom múltját a Nyugat-Magyarországi Egyetemen!
- A Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán az intézmény megalakulásától aktív tudományos diákköri munka folyik. Sopronban a Miskolci Egyetem kihelyezett képzéseként 1995-ben kezdődött meg a közgazdászoktatás, levelező tagozaton. 1996-ban a szakakkreditálást követően az intézmény levált a Miskolci Egyetemről: ekkor indult a nappali és egyetemi szintű képzés. 2000 januárjában - az integrációs folyamat eredményeként - a Nyugat-Magyarországi Egyetem megalakulásával együtt jött létre a Közgazdaságtudományi Kar.
2005-re a hallgató létszám 180 főről 3200 főre emelkedett, beindult 11 posztgraduális képzés és 5 felsőfokú szakképzés. A tíz évbe sűrített munkát első percétől végigkísérte a tudományos diákköri élet megszervezése, a házi és országos versenyeken való aktív és eredményes részvétel.
A diákköri mozgalom gyakorlatilag 10 éve indult útjára, kezdetben csupán néhány hallgatóval.
A Kar indulása utáni első Tudományos Diákköri Konferenciát (TDK) még műszaki-közgazdasági közös szervezésben tartottuk meg. Hallgatóink azóta egyre növekvő létszámmal, és egyre nagyobb érdeklődéssel fordulnak a tudományos munka és megmérettetés felé, ami lehetővé tette a témakörök és szakterületek szerinti konferenciákat. A kari TDK helyezettjei részt vehettek a regionális és országos rendezvényeken. A tudományos munka fejlődését mutatja, hogy míg 1999-ben három, a 2004-es Országos Tudományos Diákköri Konferenciákon (OTDK) már 32 hallgató, míg 2005-ben 33 fő vett részt.
A Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara szervezte 2005-ben a XXVII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Közgazdaságtudományi szekcióját, amelyen első alkalommal a határon túli egyetemek főiskolák hallgatói is részt vettek. Hallgatóink 33 dolgozattal és előadással szerepeltek, ebből összesen 21 fő volt díjazott.

Személyesen hogyan kapcsolódik a diákköri mozgalomhoz?
- 1968 óta aktívan részt veszek a tudományos diákköri munkában, amit az általam felkészített hallgatók hosszú sora igazol. A kezdetektől dobogós helyezések és különdíjak fémjelzik munkámat. Schmidt Péter (I. helyezés, 1976), Nagy Katalin (OTDK I. helyezés, 1978), Gouth János (OTDK I. helyezés, 1979) kezdik, míg Csejtei Ágoston (OTDK III. helyezés, 2003), Tóth Gergely (OTDK I. helyezés, 2005) néhányan a kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatóim közül. Oktatói munkám során több diákköri önképzőkört szerveztem (SOTE, MKKG, NYME), ahol magas szintű tudományos munkát végeztünk a jövő oktató-kutató nemzedék kiművelésében. A 2005. április 27-29. között Sopronban megrendezett XXVII. OTDK szervezését ügyvezető elnökként irányítottam, több mint 300 versenyző és kísérőik megelégedésére. A rendezvényen első alkalommal vettek részt határon túli magyar diákok és PhD hallgatók.
A diákköri mozgalomban kifejtett szakmai munkámért a "mestertanár" címet nyertem el 2005-ben.

Miért tartja fontosnak, hogy részt vegyen a diákköri munkában?
- Mindenekelőtt a jövő nemzedékének szakmai tudományos felkészítését, nevelését tartom fontosnak. A hallgató szerezzen kutatási tapasztalatokat a tananyagon túl is, bővítse ismereteit, szerezzen jártasságot az önálló kutatási tevékenységben. Ehhez természetesen szükség van a tanári útmutatásra. Elsősorban a tudományos, szakmai műhelymunkát tartom a fontosnak, ahol együtt dolgozik a professzor a diákjaival. Erre szolgál a diákköri tevékenység.
Végül azt szeretném kérni, ajánlja figyelmünkbe egyik diákját.
Liska Szilárd kiváló képességű hallgató, kiemelkedően jó kommunikációs készséggel, előadói érzékkel és jó kutatói tulajdonságokkal rendelkezik. Több tudományos diákköri konferencián vett már részt, önálló hallgatói vitaest-sorozatot szervezett, rendszeresen részt vesz a Közgazdaságtudományi Kar rendezvényeinek szervezésében. Azt hiszem, minden egyetem örül, ha hasonlóan aktív hallgatóival dicsekedhet.