Öveges József, a tudomány varázslója

Vágólapra másolva!
2005. november 10-én volt 110 éve, hogy a Zala megyei Pákán megszületett a hazai tudományos ismeretterjesztés kivételes zsenije, Öveges József professzor. A Tanár úr, aki pályáját piarista fizikaoktatóként kezdte, elsősorban fizikát népszerűsítő televíziós és rádiós műsoraival lopta be magát az emberek szívébe és emlékezetébe.
Vágólapra másolva!

A karrier

Eötvös József Gimnázium honlapjahttp://www.eotvos-tata.sulinet.hu/További érdekességek a professzorról

Öveges Józsefről már fiatalon hamar kiderült, hogy a természettudományok érdeklik, így a győri bencés gimnáziumba került, majd a piaristák növendéke lett és a rend kecskeméti gimnáziumában érettségizett. Következett a Pázmány Péter Tudományegyetem (a mai ELTE), ahol 1919-ben szerzett matematika-fizika szakos tanári diplomát. Tanítani kezdett: szegedi, váci és tatai gimnáziumok pulpitusán gyakorolta hivatását, leghosszabb ideig a mai Eötvös József Gimnáziumban dolgozott Tatán. Pedagógiai módszerét igyekezett egyre tökéletesebbre csiszolni. Korán kikristályosodott célja, mely idővel egyfajta misszióvá nemesült: a lehető legtöbb gyerekkel megismertetni, megszerettetni legkedvesebb tudományát, a sokak számára túl absztraktnak tűnő fizikát. Öveges úgy gondolta, hogy a fizikát bárkivel meg lehet szerettetni, csak úgy kell tálalni, hogy az fogyasztható legyen. Ez az oka, hogy korán ismeretterjesztő könyvek és tankönyvek írásába fogott, melyek sikere nem maradt el - köszönhetően mindenekelőtt a közérthető, hétköznapi nyelvezetnek. A könyvek sikereinek és az általa kialakított új fizikaoktatási stílusnak köszönhetően egyre többen ismerték meg a nevét. Így kerülhetett fel Budapestre, ahol 1945 után egy ideig a Közgazdaságtudományi Egyetemen oktatott, majd a Budapesti Pedagógiai Főiskolán lett a fizikai tanszék vezető tanára.

Öveges professzor munka közben
Öveges professzor munka közben


Szabados Tamás, aki a hatvanas években Öveges több televíziós műsoránál is közreműködött operatőrként úgy hiszi: a Tanár úr karrierje akár még magasabbra is szárnyalhatott volna, ha a politika számára nem lett volna kínos a professzor papi múltja. "Egy pap-fizikus nevelje a munkások gyermekeit? Gondolhatták akkoriban" - érzékelteti Szabados az akkori gondolkodást. Ugyanakkor úgy tűnik, a kultúrpolitika szemet hunyt a piarista múlt felett, hiszen 1948-ban (tehát már a proletárdiktatúrába hajló időszakban), 53 évesen megkapta a Kossuth-díjat.

Öveges József kísérletei

Nézze meg Öveges professzor leghíresebb kísérleteit Márki-Zay János fizikus, Vásárhelyi Cseresnyés Kollégiumok tanárának előadásában! (Öveges-emlékelőadás a Fizika Éve keretében, 2005. május 30.)

Videók:

Szélessávú változat

Modemes változat