Amikor a természet igazolja a tudományt

Vágólapra másolva!
Vízügyi kérdések ritkán kerülnek napilapok címoldalára. Két évvel ezelőtt, 2003 különösen forró nyarán mégis ez történt, amikor a Balaton rendkívül alacsony vízállása miatt lehetőségként merült fel a tó vizének más forrásból való pótlása.
Vágólapra másolva!
BME Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszékehttp://www.vkkt.bme.huA tanszék honlapjaSomlyódy László http://www.epito.bme.hu/vcst/htdocs/dolgozok/dolgozo_reszlet.php?felhasznalonev=somlyodyInfók a tanszék honlapjárólAz értől az óceánig/somlyody/index.htmlSomlyódy László előadása az ME-n

Akkor Somlyódy László akadémikus, a Budapesti Műszaki Egyetem Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára munkatársaival jelentést készített, melyben a tudósok határozottan a vízpótlás ellen foglaltak állást. Az idő a kutatókat igazolta: öt év után idén szeptember elsején Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter utasítására két hétre (majd később hosszabb időre) megnyitották a Sió-zsilipet, nehogy kiöntsön a Balaton. Somlyódy László professzort kérdeztük a vízpótlásról és a Balaton jelenlegi állapotáról.

Professzor úrnak a Mindentudás Egyetemén korábban tartott előadásából is tudhatjuk, hogy minden elem közül a vizet tartjuk a leginkább természetes módon jelenlévő közegnek. Ha a híreket figyeljük, feltűnő, hogy a víz csak a katasztrófák idején kerül szóba - a tiszai árvizektől a ciánszennyezésen és a cunamin át a jelenlegi new orleans-i helyzetig sok mindent említhetnénk. Valóban csak ilyenkor fontos számunkra a víz?
- A válasz sajnos egyértelmű igen, s a felmérések is ezt igazolják. Magyarországon a Tisza-völgyből állnak rendelkezésünkre interjúk ezres nagyságrendben. A felmérés szerint azok, akik egy nagy árvizet éltek át, néhány éven belül elfelejtik. Akik már kettőt vagy hármat tapasztaltak meg, nem feledkeznek meg a veszély jelenlétéről. A döntéshozók és a politikusok esetében hasonló helyzetről beszélhetünk. A külföldi médiumokból is hozhatók példák: míg januárban mindenki a cunamival volt elfoglalva, ma már az USA déli részét sújtó hurrikánok töltik meg a hírműsorokat. Fontos lenne tudatosítani mindenkiben, hogy ha egy problémát egyszer megoldottunk, az nem feltétlenül jelenti a probléma hosszú távú orvosolását. Állandóan újabb meglepetésekkel kényszerülünk szembenézni, ezért nem feledkezhetünk meg a veszélyről és a folyamatos nyomon követésről.

Balatoni idill

Balatoni idill