Rónyai Lajos

Vágólapra másolva!
Elliptikus görbék - a geometriától a titkos kommunikációig
Vágólapra másolva!

Az elliptikus görbék a matematika különösen gazdag, sokféleképpen szemlélhető alakzatai. Egyik érdekességük, hogy a pontjaikon értelmezhetünk egy az összeadáshoz hasonló műveletet - ezzel kapcsolatos a jelenkori matematika egyik leghíresebb nyitott kérdése, Birch és Swinnerton-Dyer sejtése, melynek megválaszolásáért 1 millió dollárt ígér egy amerikai alapítvány. Az előadás ezen túl érinteni fogja az elliptikus görbéknek a nevezetes Fermat-sejtés bizonyításában játszott meglepő szerepét is. És ezzel az érdekességeknek még koránt sincs vége, hiszen elliptikus görbéken alapul több fontos titkosító eljárás is. Sőt, mint látni fogjuk, szerepet játszhatnak a tudomány határain kívül is: segítségünkre lehetnek egy híres képzőművészeti alkotás, M. C. Escher Képtár című litográfiájának a megértésében.

Az előadás helye és időpontja: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Informatikai épülete (Budapest XI., Magyar tudósok körútja - régi nevén Pázmány Péter sétány - 2.), Kozma László nagyelőadó; 2005. december 12., 19:30.

Jelentkezni az előadásra a 06-30-30-30-310 normál tarifás telefonszámon, illetve regisztrációs oldalunkon lehet.