A szellemi élmény a lényeg: rádöbbenni arra, milyen izgalmas az igazság keresése

Vágólapra másolva!
Beszélgetés Ritoók Zsigmond professor emeritusszal, az MTA rendes tagjával, a XXVII. OTDK Ókortudományi szekciójának elnökével.
Vágólapra másolva!

Az ókortudományi szekció elnöki tisztsége milyen feladatokat ró professzor úrra?
- Ezek olyan feladatok, melyeket általában minden zsűrielnöknek teljesítenie kell: át kell nézni a dolgozatokat, mivel ezeket előre nem kapjuk meg, ugyanis olykor a bírálók a szokásosnál hosszabb ideig tartják maguknál azokat. Természetesen át kell nézni a bírálatokat is, melyekkel nem mindig tud egyetérteni az ember. A szóbeli előadások figyelmes meghallgatása közben formális kötelezettségek is vannak: ilyen a kiszabott időtartam szigorú betartatása. Idén előadóink fegyelmezettségének köszönhetően senkinek a mondandóját sem kellett félbeszakítani. A hallgatók általában le is írták szövegüket, amit nem feltétlenül tartok helyesnek, hiszen ez alkalommal arról is tanúságot kell tenniük, hogy maguk írták a dolgozatukat. A bizottság tagjaival folytatott rövid megbeszélés során alakítjuk ki a végső értékelést. Minden zsűritag pontoz, ezeket a pontszámokat figyelembe véve igyekszünk kialakítani egy középarányost. Bár idén nálunk nem volt ilyen probléma, másutt előfordult, hogy igen nagy különbségek voltak a bírálók véleményei között, ilyenkor egy harmadik bíráló véleményét is meghallgatjuk. Ilyen eset akkor adódik, amikor a fiatalabb bírálók némelyike hajlamos túlságosan szigorúan pontozni, mások netán túl enyhén bírálják el a dolgozatokat.

dr. Ritoók Zsigmond

Ritoók Zsigmond akadémikus, ókorkutató, az ELTE professzor emeritusa 1929-ben született Budapesten. Hazai és külföldi egyetemek díszdoktora. 1992-ben Szent-Györgyi Albert-díjat kap, 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét ítélik neki, 2001 óta Széchenyi-díjas. Az OTDT ügyében végzett áldozatos munkáját Pro Scientia Honoris Causa-díjjal, valamint a Máriás Antal emlékéremmel ismerték el.

A beadott dolgozatok közül arányaiban vajon mennyi jutott el az országos döntőbe, a szóbeli meghallgatásig?
- Országos viszonylatban átlagosan nem sok dolgozat hullott ki a helyi döntők során. Természetesen azokban az esetekben is a helyi vezető tanárok pontozták le az adott dolgozatokat, ilyenkor a zsűrielnök már nem tud módosítani a helyzeten, bármennyire is úgy látja, hogy szigorúan osztályoztak adott esetben.

A nem továbbjutó dolgozatok csekély számának az lehet az oka, hogy eleve kevés dolgozat születik, vagy pedig olyan kiemelkedő színvonalú dolgozatokat írnak, melyeknek egyértelműen országos fórumon a helyük?
- Valószínűleg már a helyi selejtezőkön kihullanak a leggyengébb dolgozatok, így azok már nem kerülnek elénk. Ezért tartom jónak ezt a rendszert: a kétszeres selejtezés bevált. A színvonal természetesen nem minden évben egyforma. Két évvel ezelőtt Veszprémben rendezték meg a Humántudományi OTDK-t. Akkor az ókortudományi szekció dolgozatai között nem egy volt, amely bármelyik nemzetközi kongresszuson megállta volna a helyét, és azon a szinten is érdeklődésre tarthatott volna számot. Éppen ezért nehéz volt ott eldönteni, ki hányadik helyezett legyen. Idén nem volt ilyen problémánk. Ezzel nem azt mondom, hogy nem voltak jók a dolgozatok, hiszen mindhárom helyezett megérdemelten kapott díjat. Ezek jó diákköri dolgozatok voltak, de nem vagyok biztos benne, hogy nemzetközi kongresszuson is taroltak volna velük. Természetesen még egy szempont felmerül itt: nincs olyan zsűrielnök, különösen nem egy olyan nagy területen, mint amilyen az ókor, amelybe a sumerektől a Római Birodalom bukásáig minden beletartozik, aki minden témához egyformán értene. Ha például az ókori keleti hitelszerződések kamatairól hallok egy előadást, azt meg tudom ítélni, hogy jó dolgozatról van-e szó, de természetesen nem tudok olyan mélységben véleményt mondani róla, ahogy egy orientalista foglalkozik a témával. A bizottságok összeállításánál ezt talán figyelembe kellene venni, hiszen idén csak olyan tagjai voltak a zsűrinek, akik a görög-római ókor különböző részeivel foglalkoznak.

A színvonal kapcsán, az ókortudományt illetően, egy nagyon nehéz probléma vetődik fel. Korábban olyanok foglalkoztak az ókorral, akik tudtak görögül és latinul. Mostmár egyre több történésszel találkozunk, akik ókori témához nyúlnak, de nem tudják a nyelvet, azaz csak fordításokból dolgoznak. Azt hiszem, nem elfogultság azt mondani, hogy helyes volna, ha a forrásokat eredetiben is olvasnák azok, akik az ókorral foglalkoznak. A probléma nehézségét jól jelzi, hogy némelyik nyugati egyetemen már a tanárok is fordításokból dolgoznak. Itt az, aki eredetiben olvassa Liviust, és úgy ír egy dolgozatot, illetve az, aki fordításban olvassa, és úgy készíti el dolgozatát, nem biztos, hogy azonos esélyekkel indul. Az egyik ugyanis jobban bele tud mélyedni a szövegbe, a másik meg szükségképpen kevésbé. Ennek következtében objektív ítélet mellett esetleg az utóbbi lesz az, aki bár ötletes dolgozatot ad be, mégis lemarad, mert következetesen rosszul ír egy nevet, mert sajtóhiba volt az általa használt fordításban, vagy mert a fordítás nem adhatja pontosan vissza az eredeti minden fontos árnyalatát. Többek között tehát ezek az elbírálás nehéz kérdései, így nem állítom, hogy mindig sikerül igazságosan döntenünk.